A Paks emberhátrányban egyenlített, de pont nélkül maradt.
Az utóbbi idők szokásainak megfelelően csattanós odaszólások és frappáns nyilatkozatok előzték meg a Paks-Ferencváros bajnokit.
Előzmények
Kubatov Gábor Fradi-elnök Bognár Györgyöt bíráló nyilatkozata megadta az alaphangot a szerdai kupadöntő „előmeccsének”, amelyen az FTC-nek legalább egy pontra szüksége volt, hogy újra pontelőnyben legyen a délután diadalmaskodó felcsútiakkal szemben.
Paks–FTC: hosszabbítottak, fotóztak, beszóltak – de ki nevet a végén?
Első félidő
A Paks kezdőjéből több alapember hiányzott, főleg sérülés miatt. Némi meglepetésre Kovácsik Ádám állt a kapuban. Az így a kispadon helyet foglaló Szappanos mellett Böde, Tóth Barna és Haraszti is ott ült.
Az első negyedóra Saldanháról szólt. A brazil előbb egy sárga lappal vétette észre magát, amit színészkedésért kapott. Ezután bevette ugyan Kovácsik kapuját, les miatt azonban érvénytelen volt a találata. A VAR-ozás után meghozott ítélet helyesnek tűnt. A 27. percben egy viszonylag szerencsés találattal vezetést szerzett a Paks. Gyurkits bombázott a kapura, ami után Traoré lábán irányt változtatva a jobb felsőben kötött ki a labda (1-0).
A 38. percben Traoré jól adott be balról, de Varga középre érkező fejesét magabiztosan fogta Kovácsik.
Második félidő
A második félidő elején csak Tóth Barna szállt be csereként, a Fradi első cseréire tíz percet várni kellett. A Tóth Alex helyére beálló Abu Fani egyből bizonyította, hogy jó döntés volt behozni őt. Az ő szöglete után Szalai fejelt közelről a kapuba (1-1).
A gól után szinte egyből jött csereként az előző FTC-Paks meccs hőse, Böde, ami azt jelezte, hogy a Ferencvároshoz hasonlóan a Paks sem éri be döntetlennel. Ám a 64. percben nem várt fordulat következett, amikor Vécsei beleszállt az ezúttal cseppet sem színészkedő Saldanhába. Bogár Gergő egyből piros lapot mutatott fel a Paks válogatott játékosának. A határozott döntésen a kommunikációs zavar miatt maratonira nyúlt VAR-ozás sem változtatott.
A létszámhátránynak az elkeseredetten leballagó Tóth Barna lett, aki helyett egy védő, Vas lépett pályára. Pár pillanat alatt gólra váltotta emberelőnyét a bajnoki címvédő. A csereként beálló Joseph közelről passzolt a kapuba egy elé kerülő labdát (1-2).
Emberhátránya ellenére próbálkozott becsülettel a Paks, és a hazaiak erőfeszítését siker koronázta. Hinora, aki szintén csereként állt be, egyenlíteni tudott egy beadás után (2-2). Ennek ellenére pont nélkül maradt Bognár György csapata. A 94. percben egy kapufán landoló fejest követően újra Joseph vágta a kapuba a labdát (2-3).
A Ferencváros így nyerni tudott, ami után újra három pont a zöld-fehérek előnye a felcsútiakkal szemben. A Paks kiszállt a bajnoki aranyért folytatott harcból.
Paksi FC-Ferencvárosi TC 2-3A (1-0)
Helyszín: Paks. Vezette: Bogár.
Gól: Gyurkits (27.), Hinora (89.) ill., Szalai (57.), Joseph (72. és 94.)
Sárga lap: Ötvös (5.), Tóth B. (55.), Vas G. (86.), ill. Saldanha (10.)
Piros lap: Vécsei (64.)
Paks: Kovácsik – Osváth (Horváth K. 77.), Ötvös, Vécsei, Kinyik, Silye – Mezei (Hinora 77.), Gyurkits, Balogh – Ádám (Tóth B. 46., Vas 72.)), Könyves (Böde 60.). Vezetőedző: Bognár György.
FTC: Dibusz – Makreckis, Gertenmann, Cisse, Szalai – Maiga, Traore (Raul Gustavo 95.) – Tóth A. (Joseph 56.), Saldanha (Keita 78.), Zachariassen (Abu Fani 56.) – Varga (Pesic 95.). Vezetőedző: Robie Keane.
nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 18 | 9 | 4 | 29 | 63 |
2. | Puskás Akadémia FC | 31 | 18 | 6 | 7 | 18 | 60 |
3. | Paksi FC | 31 | 16 | 7 | 8 | 18 | 55 |
4. | ETO FC Győr | 31 | 14 | 10 | 7 | 13 | 52 |
5. | MTK Budapest | 31 | 13 | 7 | 11 | 9 | 46 |
6. | DVTK | 30 | 10 | 11 | 9 | -7 | 41 |
7. | Újpest FC | 30 | 8 | 12 | 10 | -8 | 36 |
8. | Fehérvár FC | 31 | 8 | 7 | 16 | -12 | 31 |
9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 30 | 8 | 7 | 15 | -22 | 31 |
10. | ZTE FC | 30 | 7 | 10 | 13 | -7 | 31 |
11. | DVSC | 31 | 8 | 6 | 17 | -10 | 30 |
12. | Kecskeméti TE | 31 | 4 | 12 | 15 | -21 | 24 |