nb1.hu

Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után

Drámai meccset játszottak a lipcseiek a Juventusszal a BL-ben.

Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet csapata emberelőnyben, 2-1-es vezetésről veszített el 3-2-re – jelezte az MTI.

Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet, aki a hajrában többször is ígéretes helyzetbe került, de nem tudott kapuba fejelni. „Jó csapattal játszottunk, amely a második félidőben nagyon hatékony volt. A piros lap és a büntető után úgy tűnt, kezünkben a mérkőzés, minden nekünk kedvezően alakult, de végül nagyon egyszerű hibákkal eldobtuk magunktól a lehetőséget.”

A Leipzig a félidőben 1-0-ra vezetett, majd a fordulás után gyorsan egyenlített a torinói együttes, de a kapus Michele Di Gregoriót az 59. percben kiállították, a 62. percben pedig a hazaiak ismét megszerezték a vezetést. A folytatásban aztán a Juve emberhátrányban kétszer is betalált, Orbánék pedig hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet, második meccsükön is pont nélkül maradtak a BL mostani kiírásában.

A Juventus minden hibánkat kihasználta, így most sajnos pont nélkül állunk két meccs után, ami nagyon elkeserítő, ugyanakkor van még hat forduló. Jelenleg nem tudjuk, mennyi kell majd a továbbjutáshoz, de mindenképpen tovább szeretnék lépni az alapszakaszból” – mondta Orbán.

Amíg a Leipzig pont nélküli és csupán a 29. helyen áll, addig a Juventus hat pontos és a hetedik a 36 csapatos mezőnyben. A kiírás szerint a nyolc fordulós alapszakasz végén az első nyolc egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé kerülésért, az utolsó 12 alakulat pedig kiesik.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC