nb1.hu

Nyolc légiós kapott helyet a magyar válogatott Eb-keretében

Többen már a felnőtt válogatottba is meghívót kaptak.

A magyar U21-es válogatottra még három Európa-bajnoki selejtező vár ősszel, elsőként szeptember 10-én a csoport egyetlen veretlen csapata, a spanyol együttes érkezik Magyarországra. Szélesi Zoltán együttese előtte egy felkészülési mérkőzéssel hangol az Eb-selejtezőre: szeptember 5-én az Új Hidegkuti Nándor stadionban fogadja a szlovákokat.

A keretben nyolc légiós kapott helyet, hárman közülük Dunaszerdahelyről érkeztek: Csinger Márk és Vitális Milán mellett Redzic Damir is tagja a csapatnak, míg Hegyi Krisztián immár a Motherwell játékosaként kapott meghívót, Lisztes Krisztián pedig a Frankfurt futballistájaként. Ismét tagja a keretnek Okeke Michael, aki egyike annak a hét 2004-es vagy 2005-ös születésű játékosnak, akik még a 2027-es U21-es Európa-bajnokság jövő ősszel kezdődő selejtezőiben is pályára léphetnek a korosztályos együttesben.

„Az U21-es kerethirdetések sajátossága, hogy sokszor le kell mondanunk a korosztály legjobbjairól, akik teljesítményük alapján már a felnőtt válogatottnál bizonyíthatnak. Örülök, hogy ezúttal is jó néhány fiatal labdarúgó megkapta a lehetőséget Marco Rossitól, a mi feladatunk az, hogy új játékosokat találjunk a helyükre, akik reményeim szerint élni tudnak majd az eséllyel.” – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán, szövetségi edző.

A nemzeti csapat vasárnap vonul be Telkibe, és egészen szeptember 8-ig az MLSZ edzőközpontjában készül, két nappal a spanyolok elleni mérkőzés előtt utazik el Kecskemétre.

A magyar U21-es válogatott kerete:
Kapusok:
Hegyi Krisztián (Motherwell FC)
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia)
Dúzs Gellért (Bp. Honvéd)

Védők:
Baráth Péter (Raków)
Várkonyi Bence (ZTE)
Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Alaxai Áron (Nyíregyháza)
Csinger Márk (DAC)
Debreceni Ákos (Kazincbarcika)

Középpályások:
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd)
Eördögh András (Tatabánya)
Horváth Artúr (MTK Budapest)
Michael Okeke (Manchester City)
Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Vajda Botond (DVSC)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Katona Bálint (Ferencváros)
Kosznovszky Márk (MTK Budapest)
Vitális Milán (DAC)

Támadók:
Vancsa Zalán (Lommel SK)
Gruber Zsombor (Ferencváros)
Molnár Rajmund (MTK Budapest)
Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt)
Damir Redzic (DAC)
Dénes Csanád (ZTE FC)

Az Eb-selejtező csoportunk állása:
1. Spanyolország 16 pont (6 mérkőzés)
2. Skócia 13 (6)
3. Belgium 13 (7)
4. Magyarország 10 (7)
5. Kazahsztán 3 (6)
6. Málta 0 (6)

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC