nb1.hu

Nemrég még tartottak tőlük az MTK szurkolói, de 2025-ben is komoly kihívások várnak rájuk az első hat meccsükön

Így szerepelt Schindler Szabolcs csapata az ősszel.

A 2022/23-as NB II-es bajnokságban az Ajka a harmadik lett. A második helyen feljutó MTK hívei attól rettegtek, hogy a zöld-fehérek lehagyják őket. A következő kiírást a 11. helyen fejezte be az Ajka, köszönhetően gyenge őszének. A 13. forduló után az utolsó helyen állt. Az Ajka a 12. helyen vonult téli pihenőre, négy pontra a kieső helytől.

Geri Gyula várakozásai

A bajnokság előtti szurkolói ankéton Geri Gyula, az FC Ajka elnöke, nem kerülgette a forró kását, egyből rátért a lényegre a veol.hu beszámolója szerint:

„Az idei 16 csapatos NB II-es bajnokság ugyanolyan kemény lesz, mint az 12 együttesből álló NB I. A másodosztályban nincs előre megnyert mérkőzés, és nem is indulhatunk ki a városok neveiből. Itt kőkemény küzdelem lesz minden héten.”

Geri szerint sikerült megfelelően megerősíteniük a játékoskeretet. Kijelentette, hogy csak úgy lehet nekivágni a bajnokságnak, ha az a céljuk, hogy megnyerik azt, mert máshogy nem lehet.

Schindler Szabolcs elvárásai

Schindler Szabolcs vezetőedző a következőket mondta:

Az idei szezon nagyon kiélezett lesz, ami rengeteg veszélyt hordozhat magában. Az első hat meccs iszonyatosan nehéz lesz. Magasak az elvárásaim, ritkán vagyok elégedett, de most egy olyan játékosállomány alakult ki, ahol minden posztra két jó játékos van. Sok a variációs lehetőségem, aminek nyilván van előnye, de hátránya is. Ebben az évben biztos, hogy jobban forgatjuk a csapatot.”

Hozzátette, hogy minden játékos meg fogja kapni a lehetőséget, valamint kitűzte, hogy minden mérkőzésen legalább két gólt kell szereznie a csapatának.

Az Ajka és a 12. hely

Az Ajka úgy vonult a 12. helyen a téli pihenőre, hogy 15 meccsen 20 gólt lőtt és 23-mat kapott. Mindkét mutató közepesnek felel meg a kategóriájában.

A Schindler által emlegetett hatodik meccs után is 12. volt az Ajka. Két győzelme, egy döntetlenje és három veresége volt. A hatodik fordulóban a Vasas otthonában kaptak ki az ajkai zöld-fehérek. A vezetőedző a következőket nyilatkozta a lefújás után: „Jól játszottunk, szervezettek voltunk, csak sajnos nem szereztünk pontot. A végén kapott gól nagyon fájt…”

Az Ajka ezután négy meccsen keresztül nem kapott ki. Három döntetlenje és egy győzelme volt. A sorozat egyetlen vendégfellépése alkalmával, a Tatabánya otthonában győzött 2-1-re. Utána jött a Soroksáron elszenvedett 3-1-es vereség. A szakmai vezető így értékelt a lefújás után:

Az első félidő nagyon rosszul sikerült, nem azt kaptuk, amit vártunk, egyszóval értékelhetetlen volt. A második félidőre jól jöttünk ki, jó periódusban lőttük a gólunkat, viszont gyorsan megkaptuk a harmadikat, amivel eldőlt a mérkőzés.”

Fontos győzelem

Utána jött a Kövesd elleni hazai 1-1, a csákvári 2-2, a BVSC-től otthon elszenvedett 1-0-s vereség, majd az utolsó fordulóban a vendég, Gyirmót elleni 3-1-es győzelem. Utóbbi mérkőzés előtt a pályaválasztó már 63 napja nem nyert. A házigazdák hat-, míg a vendégek ötmeccses nyeretlenségi sorozattal érkeztek.

Schindler meccs utáni nyilatkozatából is kitűnik, hogy mennyire fontos volt az ajkaiaknak a győzelem:

A mai napon úgy játszottunk, ahogy azt kértem, és szerintem sokaknak üzentek ezzel a győzelemmel a fiúk, hogy jó csapatunk van. Most nagyon odatettünk magunkat az előző hetek gyengébb szereplése után.”

Lelátó és a jövő

A nyitány előtti fejlemények kapcsán már idézett veol.hu az őszi teljesítményről szóló értékelésében fontos tényekre is felhívta a figyelmet:

„Nézőszámokban az Ajka a középmezőny elején helyezkedik el. Az őszi szezon során átlagosan 900 ember buzdította a hazai csapatot a lelátóról. A legtöbb nézőt hozó bajnoki találkozó a Kisvárda ellen volt, ahol 1200 ember foglalt helyet az Ajka Városi Sportcentrumban.”

A nyitány előtt Schindler ugye azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz lesz az első hat meccsük. Éppen emiatt érdemes jelezni, hogy a tavaszi rajtnál milyen felosztásban jönnek a visszavágók.

Szentlőrinc idegenben, Békéscsaba otthon, utazás Szegedre, érkezik a Honvéd, kisvárdai kalandtúra, majd a Vasas zárásként.

Tényleg nem lesz könnyebb…

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC