Waltner Róbertnek megint igaza van.
Mint vasárnap kora este jeleztük, a Szentlőrinc 4-0-ra győzött a Csákvár otthonában. A mérkőzésen a vendégek játékosa, Novák Zsombor ollózó mozdulattal szerzett gólt, amely biztosan az NB II mostani szezonjának egyik legszebb találata.
A lefújás után mindkét vezetőedző értékelte a mérkőzést.
Tóth Balázs (Csákvár):
„Ugyanaz történt velünk, mint egy hete a Gyirmót ellen. Az első félidőben két ziccerünk is volt, de ezeket kihagytuk, míg a vendégek jó ütemben szerezték a góljaikat. Ha holnap reggelig játszunk, akkor sem találtunk volna be a kapuba.”
Waltner Róbert (Szentlőrinc):
„Jól játszó Csákvár ellen arattunk győzelmet. Eddig is megvoltak a helyzeteink, de ezúttal be is rúgtuk a ziccereinket. Ilyen az NB II…”
Novák Zsombor álomgólt szerzett: beadás után mellel átvette a labdát, majd gyönyörű ollózós mozdulattal talált be. Ez volt a találkozó második találata.
A győzelemnek köszönhetően a Szentlőrinc 30 ponttal a negyedik helyen áll a tabellán, azonos pontszámmal a harmadik Vasassal. Waltner Róbert együttese hat ponttal van lemaradva az éllovas Kisvárda és a második Kazincbarcika mögött. A Csákvár 25 ponttal a hetedik helyet foglalja el, míg a már kieső 15. helyezett Honvéd hátránya hat pont.
A következő fordulóban a Szentlőrinc hazai pályán fogadja a 11. helyezett BVSC-t, míg a Csákvár a 12. helyen álló Békéscsabához látogat.