nb1.hu

Megvédte Marco Rossit a törökök szövetségi kapitánya

Fókuszban a mediterrán habitus.

Nem sikerült meghosszabbítania a magyar válogatottnak a Nemzetek Ligája élvonalában a tagságát. Marco Rossi együttese az idegenbeli 3–1-es vereség után a visszavágón 3–0-ra maradt alul Törökországgal szemben, így kettős vereséggel búcsúzott az A divíziótól.

Montella elégedett volt a látottakkal

Marco Rossival ellentétben, érthető okokból sokkal derűsebben nyilatkozott a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Vincenzo Montella, Törökország olasz szövetségi kapitánya.

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Minden edzésen odatették magukat, betartották minden utasításomat, remekül összekovácsolódtunk, s elértük a kitűzött célt: legyőztük Magyarországot, s feljutottunk az A-ligába!”

Stabil teljesítmény az elmúlt időszakban

A törökök nemcsak az ellenünk vívott mérkőzéseken voltak jó passzban, erre is kitért Montella.

„Az elmúlt másfél évben rengeteg sikert értünk el, elég, ha csak az Európa-bajnokságról vagy erről a párharcról beszélünk. Épp ezért megérdemeljük, hogy Európa legjobb csapatai ellen lépjünk pályára, ezt pedig megtehetjük az A-ligában. Nagyon fiatal csapatunk van, de nagyon erős is, amely egyre jobb és jobb lesz.”

Törökország–Magyarország: Montella kedvence távozhat a Real Madridtól

Arda Güler is főszerepben

Az NB1.hu már az odavágó előtt külön foglalkozott a Real Madrid tehetségével, Arda Gülerrel, aki a visszavágón lépett pályára, és ő szerezte a vendégek második gólját.

„Ő az egyik legfontosabb játékosunk, reménységünk, s ma is megmutatta, mekkora lehetőségek rejlenek benne, szenzációs futballista. Arról viszont, hogy miért nem játszik a Real Madridban, nem szeretnék nyilatkozni, mert nem szeretnék más nevében beszélni.”

Dicsérte a magyarokat is

Montella a magyar válogatottról is elmondta a véleményét.

„Ami az ellenfelet illeti, Marco Rossival hosszú ideje ismerjük egymást, nagyon jó munkát végez a magyar válogatott élén, ráadásul immár hét éve. Most is remek volt a csapata ellen játszani, vele pedig kétszer is találkozni.”

Mediterrán vérmérséklet

Arról, hogy Marco Rossi hevesebb vérmérsékletű sajtótájékoztatót tartott, mint ő, a következőket mondta:

„Mi, mediterrán vérmérsékletű emberek, magas temperamentummal rendelkezünk, ezt meg kell érteniük, nincs ebben semmi meglepő.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC