nb1.hu

Megvan az Újpest új vezetőedzője

Hivatalos bejelentést tettek a lila-fehérek.

Az Újpest FC hivatalosan bejelentette, hogy 2025. május 5-től Damir Krznar látja el a vezetőedzői feladatokat a csapatnál. Az 52 éves horvát szakember játékosként szinte teljes pályafutását a Dinamo Zagrebnél töltötte, majd edzőként is itt lépett előre a ranglétrán: a stáb tagjaként öt bajnoki aranyérmet és három Horvát Kupát ünnepelhetett, mielőtt az első csapat irányítását átvette.

Bemutatás

Első vezetőedzői munkáját 2021-ben kapta a Dinamo Zagrebnél, amellyel azonnal bajnoki címet és kupagyőzelmet ért el, sőt bemutatkozó meccsén 3-0-ra verte a Tottenhamet az Európa Liga nyolcaddöntőjében.

Szlovéniában a Maribor élén bronzérmet szerzett a bajnokságban és kupadöntőt játszott, majd később a Celje csapatához szerződött, amelyet a klub történetének második bajnoki címéig vezetett. Ezt követően sikeres Bajnokok Ligája-selejtezők után közös megegyezéssel távozott.

Krznar a korábbi csapatainál leggyakrabban a 4-1-4-1-es és 4-3-3-as játékrendszereket alkalmazta, együtteseire a fegyelmezett és támadó szellemű játék volt jellemző. Eddigi 153 mérkőzéséből 86 alkalommal nyert, és átlagosan 1,91 pontot szerzett meccsenként. A Dinamo Zagrebnél sokat dolgozott fiatal tehetségekkel, bátran számított rájuk, és jelentős szerepe volt a fejlődésükben.

Elnöki reakció

„Mindenképp olyan vezetőedzőt szerettünk volna a csapat élére állítani, aki a karakterével és a mentalitásával olyan pluszt ad, ami nem csak a következő három mérkőzésen, hanem alapjaiban rázza fel a játékosainkat. Damir Krznar érkezésével egy sikeres, rutinos tréner csatlakozott, aki a vele érkező stábjával együtt már több helyen bizonyította, hogy nem csak azt tudja, hogyan kell látványos támadófutballt játszani, de azt is, hogyan kell trófeákat nyerni. Az idei szezonban a hatodik helyet, melyet minimális célként tűztünk ki a csapat elé, még elérhetjük, de sokkal fontosabb, hogy erre a három hétre mindenki lehetőségként és kihívásként tekintsen.

A következő szezonban a célunk nemzetközi kupát érő helyen végezni, ezért pedig az elkövetkezendő hónapokban az elsődleges feladatunk a keret megerősítése.”

– mondta el Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.

Az Újpest a következő napokban részletesen bemutatja Damir Krznar szakmai stábját.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC