nb1.hu

Még alig mutatta meg magát az NB I-ben, a DVTK máris bizalmat szavazott neki

Hivatalos bejelentés.

Továbbra is napi szinten szolgáltat témát az átigazolási időszakban a DVTK. Két nappal ezelőtt Szatmári Csaba szerződéshosszabbítását jelentették be a klubvezetők, tegnap pedig azt, hogy igazgatóság váltja az akadémia élén az addigi igazgatót, Simon Miklóst. Ma egy ifjú tehetség szerződéshosszabbítása következett.

„Sáreczki Szabolcs, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke az őszi utolsó mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban. A DVTK egy évvel, 2028-ig meghosszabbította a szerződését” – jelentette be a DVTK. A fejleményről a játékos mellett Horváth Csenger sportigazgató is elmondta a véleményét.

Horváth Csenger

„A klubfilozófia fontos pillére, hogy a saját nevelésű játékosokra is támaszkodunk, ezért a legtehetségesebbeket hosszú távon is szeretnénk a sorainkban tudni. Ezért Sáreczki Szabolcs 2027-ben lejáró szerződését egy évvel meghosszabbítottuk. A fiatal támadót a sebessége, a kreativitása és a vállalkozó kedve emeli ki a társai közül, idővel akár meghatározó játékossá válhat az élvonalban. Ehhez arra van szüksége, hogy minél több tapasztalatot szerezzen az OTP Bank Ligában. Folyamatosan figyeljük a játékát, és mérjük a teljesítményét az edzéseken, majd az objektív adatok alapján közösen hozunk döntést Vladimir Radenkovics vezetőedzővel és Vincze Richárddal, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia új szakmai igazgatójával arról, hogy tavasszal mi szolgálja leginkább a fejlődését. Melyik csapatban – DVTK, DVTK F4R, de akár szóba kerülhet kooperációs partnerünk, a Kazincbarcika is – játszik bajnokit. Örömteli tény, hogy bemutatkozott az élvonalban, ám számára a megfelelő edzéslehetőség mellett az is fontos, hogy játékpercekhez is jusson, nem fordulhat elő, hogy hetekig nem lép pályára.”

Sáreczki Szabolcs

„Nagy örömmel töltött el, amikor jelezték, hogy a DVTK meg szeretné hosszabbítani a nem is olyan régen aláírt első profi szerződésemet. Már ősszel is edzettem az első csapattal, de mostantól ide tartozom, velük tartok az edzőtáborba is. Olyan ez, mintha álmodnék, alig hiszem el, hogy velem történik. Örülök, ilyen rövid idő alatt megháláltam a bizalmat, és továbbra is mindent megteszek azért, hogy bebizonyítsam, hogy van itt helyem. Már az edzéseken is érezni, hogy hatalmas a különbség az NB III. és az NB I. szintje között, elsősorban sokkal nagyobb a ritmus, ezért sokkal gyorsabban kell gondolkodni. Ennek köszönhetően azt tapasztalom, hogy a nap végére inkább fejben fáradok el, mintsem testben.

A folytatásban első lépésként az edzéseken szeretném kihozni magamból a maximumot annak érdekében, hogy utána minél több játékpercet kapjak a mérkőzéseken a szakmai stábtól. És ha ez megvan, akkor már csak rajtam múlik, hogy megmutassam, mire vagyok képes.”

A 18 éves támadó Kazincbarcikán született, és a Sajóvölgye Focisuli érintésével érkezett Diósgyőrbe. 13 éves kora óta a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke. Az élvonalban az ősz utolsó hazai találkozóján mutatkozott be, a DVSC elleni győztes mérkőzésen.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC