nb1.hu

Máté Csaba távozásáról és a DVSC eredménytelenségéről is kérdezték Blagojevicset

A Loki korábbi edzője a menesztéséről szintén elmondta a véleményét.

Vasárnap eldőlt, hogy Máté Csaba nélkül folytatja a szezont a DVSC. A korábbi FTC-edző irányításával a bajnokságban nem tudott pontot szerezni a Loki.

Megszólalt a Debrecentől távozó Máté Csaba, és üzent a szurkolóknak is

A hajdúsági gárda Szrdjan Blagojevics vezérletével vágott neki ennek az idénynek. A szerb szakember munkáját augusztus végén köszönték meg a cívisvárosiak. Blagojeviccsel a dehir.hu készített egy hosszabb interjút. A beszélgetés során Máté Csaba menesztéséről is kérdezték a mestert:

„Nem szeretném kommentálni a távozását, mivel bármit is mondanék, könnyen félreértelmezhető lenne. Nem szeretnék az okos, megmondó ember szerepében tetszelegni. Inkább arra biztatnék mindenkit, hogy segítse a csapatot és a játékosokat, ahogy csak tudja. Ilyen nehéz időkben az egység, az összetartás és a támogatás a legfontosabb. Így mutathatjuk ki legkönnyebben a klub iránt érzett szeretetünket” – fogalmazott Blagojevics.

A Loki aktuális formája is szóba került:

„Ha őszinte akarok lenni, egy találkozójukat sem néztem meg a távozásom óta, de az eredményeket természetesen láttam. Szomorú vagyok, látva a jelenlegi helyzetüket” – mondta az 51 éves szakember.

Arra szintén kitértek, hogy mit érzett akkor, amikor elköszöntek tőle:

„Elfogadtam, hiszen ez is a munkánk része. Továbbá rendkívül büszke vagyok arra, amit elértünk együtt: nincsenek rossz élményeim, érzéseim sem az ottlétem, sem a távozásom kapcsán. Bármerre is járjak, a Loki a csapatom és Debrecen a városom” – szögezte le Blagojevics.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC