Marco Rossi egyetlen képességet hiányol a magyar focistákból

"Úgy éreztem, elveszítem a lábam alól a talajt" - nehéz olaszországi időszakáról is beszélt a kapitány.

Megjelent a „Marco Rossi – Folytassa, Mister!” című könyv, amely a magyar válogatott szövetségi kapitányának az életét dolgozza fel.

„Az előzőt sem olvastam, csak a képeket néztem meg” – jegyezte meg viccesen Marco Rossi, aki nagy sajtóérdeklődés előtt dedikálta és mutatta be a magyarul megjelent második életrajzi könyvét a szerzővel, Ch. Gáll Andrással együtt. A népszerűség nem véletlen, hiszen a magyar válogatott a könyvbemutató előtt egy nappal 3-1-re legyőzte Montenegrót, így négy pont előnnyel, csoportelsőként jutott ki a 2024-es Európa-bajnokságra.

„A könyv kétszer olyan vastag, mint az első, és jórészt a 2018 óta eltelt öt év sikersorozatáról szól. Ez az öt év egy-két döccenőtől eltekintve sikeres sorozat. A Nemzetek Ligájában is remekül szerepelt a csapat, ennek a lezárása a világbajnokságra való kijutás lehet, de ez a jövő zenéje” – fogalmazott a szerző, aki 2012 óta, avagy a magyarországi szerepvállalása óta ismeri Rossit.

„A magyarok nagyon befogadóak”

Legelőször a Budapest Honvédnál dolgozott hazánkban az olasz szakvezető, aki elsőként erről beszélt, amikor a két ország összehasonlítására kérték meg. „Az első pillanattól kezdve, ahogy a Honvédnál dolgozni kezdtem, otthon éreztem magam. Nehéz általánosítani, de a magyarok nagyon befogadóak. Tisztelettel, megbecsüléssel fordultak felém, és ebben nagymértékben hasonlítunk mi magyarok és olaszok” – emlékezett vissza a kezdetekre Rossi, majd rátért a két ország labdarúgása közötti különbségekre.

„Vannak különbségek, kezdve az akadémiák valóságától az első csapatokig. A két ország bajnoksága és a mentalitás között is van különbség. A magyar focistáknak semmi irigyelni valójuk nem lehet senkitől sem Európában, sem a világon. Atlétikai, fizikai értelemben is jó képességekkel rendelkeznek.”

Amit viszont tapasztaltam, sajnálatosan, sokan közülük belekényelmesednek a komfortzónájukba, és nincs meg az a képességük, hogy, ha kell, akkor azonnal reagáljanak dolgokra. Éppen ezért, a mi szakmai csapatunk ezt is figyelembe veszi, amikor keressük azokat a játékosokat, akiket behívunk a válogatottba.

„Fontos, hogy ez a képesség is meglegyen a szakmai és a technikai tudáson túl. Ez abban is látható, amikor egy adott meccsen hátrányban vagyunk. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy megvan-e a csapatunkban az a képesség, hogy felálljunk, és reagáljunk a meccsre” – mondta Rossi, aki nem a levegőbe beszél, és ehhez elég megnézni az utolsó három mérkőzést. Litvánia ellen 0-2-ről sikerült egyenlíteni, a bolgárok ellen az utolsó pillanatban jött össze az 2-2-t jelentő, Eb-részvételt jelentő gól, míg Montenegró ellen 0-1-ről fordított 3-1-re a válogatott.

Amikor Rossi majdnem könyvelő lett

Rossi élete a magyarországi érkezése előtt gödörben volt, ő pedig kis híján elfordult a futballtól. „Az igazságot kell, hogy elmondjam. Futballista voltam edzősködésem előtt, 7 éves koromtól 37 éves koromig végig fociztam, ezen kívül nem értek semmihez. Utána edző lettem, de valóban nagyon nehéz lett a helyzetem, 46-47 évesen úgy éreztem, elveszítem a lábam alól a talajt.”

Ekkor a testvérem – aki a maga folklorisztikus baráti társaságával mindig eljön Magyarországra megnézni a meccseimet -, ebben a nehéz helyzetben segítő kezet nyújtott. Egy bejáratott könyvelőirodája van, és beajánlott oda dolgozni. Haza kellett volna költöznöm Torinóban, hogy elvégezzek egy szakképesítő tanfolyamot, és mehettem volna oda dolgozni.”

„Emlékszem, ez 2011 novemberében volt, 2012 év elején kellett volna elkezdenem a munkát, de úgy döntöttük, meglátogatjuk Pippo barátomat ebben az étteremben, ahol most is vagyunk az Andrássy úton. Ha akkor nem döntöttem volna úgy, hogy eljövök őt meglátogatni, akkor most nem lennénk itt. Nem szokásom kínálgatni magam és lehetőséget kérni, de akkor reggeltől estig itt voltunk, és azt kérte egész álló nap Pippo és a feleségem, hogy hívjam fel Fabio Cordellát, a Honvéd akkori sportigazgatóját.”

Cordellával Rossi három-négy alkalommal is találkozott, a sportigazgató pedig George F. Hemingway tulajdonoshoz fordult, aki végül Rossi kinevezése mellett döntött. „Supka Attilával (aki önként hagyta el a kispadot) jól menetelt a Honvéd, negyedik helyezett volt, de Hemingway megadta nekem a lehetőséget a bizonyításra. Dobogóra sikerült vezetni a csapatot. A Honvéd egy történelmi csapat, ugyanolyan nagy, mint a Fradi vagy az Újpest, és az utóbbi 30 évben kétszer volt dobogós. Nekem pedig mindkétszer szerepem volt ebben Cosimo Inguscio kollégámmal együtt. Ez hatalmas büszkeség, és fontos, hogy gondoljunk a múltra is, amikor dolgozunk, mert csak akkor tudunk tisztán a jelenre és a jövőre koncentrálni.”

„Teljesen más edző lettem”

Rossinak – Ch. Gáll András szerint – picikét kettős egyénisége van. („Annál is inkább, mert kapitányként izgatottabb vagyok, és nem vagyok annyira nyugodt” – vetette közbe Rossi). Edzőként módosult tudatállapotba kerül. De ahhoz képest, ahogy a Honvédban menedzselte a mérkőzéseket, komoly változást tapasztalható nála. A Honvéd edzőjeként előfordult, hogy elküldték a kispadról. Hogy mi történt akkor, és mi változott azóta?

„Mindig egy nagy felelősség vezetőedzőnek lenni, különösen egy olyan nagy klubnak, mint amilyen volt és amilyen most is a Honvéd. De amikor egy olyan jelentős múlttal rendelkező országot képvisel az ember, mint Magyarország, akkor módosítani kell bizonyos viselkedési megnyilvánulásokat, amelyek esetleg nem férnek bele a keretekbe. A dresscode is megváltozott. Nem vagyok egy olyan ember, aki a nyakkendőt szívesen viseli, egyszerűen nem viselem el. Teljesen más edző lettem. De én örülök ennek, hiszen az edző mestersége olyan, mint az orvosé. Megszerzi a diplomáját, aztán folyamatosan fejlődnie kell.”