Rossi több posztról, taktikáról és az F csoport esélyeiről beszélt.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette keretét az októberi világbajnoki selejtezőkre. A sajtótájékoztatón szóba került több kulcskérdés, köztük Nagy Ádám helyzete, az eltiltott játékosok pótlása, a hadrend, az F csoport állása és a válogatott esélyei.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kedden nyilvánosságra hozta keretét az októberi világbajnoki selejtezőkre. A kulcsjátékosok mellett ismét meghívót kapott Balogh Botond, aki szeptemberben kimaradt, most viszont már török klubjától érkezik Telkibe, nem a Parmától. A válogatott október 11-én a Puskás Arénában játszik Örményország ellen, majd három nappal később Lisszabonban Portugáliával találkozik. A kerethirdetés után Rossi elsőként Nagy Ádámról kapott kérdést.
Nagy Ádám visszatéréséről és az újoncokról
Rossi elmondta, hogy Nagy Ádám bármikor visszatérhet a válogatottba, de ez nagyban függ az aktuális formájától. Hozzátette, azt várja tőle, hogy javítson a kondícióján, mert jelenleg ez még nem megfelelő. Kiemelte, hogy a középpályás a múltban sokszor kulcsszereplő volt, sokkal inkább, mint ahogyan azt a szurkolók észlelték, és több megbecsülést érdemelt volna. Taktikai szempontból is fontos láncszeme volt a csapatnak. Az újoncokra rátérve megjegyezte, hogy a számok magukért beszélnek, az elmúlt másfél évben valóban sok játékos mutatkozott be, ami részben a generációváltásnak köszönhető bizonyos posztokon. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem minden behívás bizonyult sikeresnek.
A sajtótájékoztatón nem maradhatott ki a legfontosabb felvetés sem, amely arra vonatkozott, hogyan lehet pótolni az örmények elleni mérkőzésen az eltiltott Varga Barnabást és Sallai Rolandot. Ugyanekkor megjegyezték, hogy a szeptemberi meccsekről sérülés miatt hiányzó Schäfer András már felépült, és ezúttal a keret tagja.
Megoldások az eltiltott támadók helyett
Rossi hangsúlyozta, hogy már vannak elképzelései a pótlásról, de ezeket az edzéseken kell kipróbálnia. Rámutatott, hogy klasszikus középcsatárként egyedül Tóth Barna áll rendelkezésére, más bevethető játékosa nincs ezen a poszton, így akár hamis kilencest is bevethetnek. Hozzátette, hogy Örményország legyőzése kötelező, ezért a taktikai szempontokat is mérlegelni kell. Felidézte az írországi meccset, ahol emberhátrányban számítottak Tóth Barnára a hajrában, de a próbálkozás nem vált be, mert a támadó nem tudta megtartani a labdákat.
Felmerült az is, hogy Varga és Sallai hiányában módosulhat-e a hadrend, illetve szóba került az a lehetőség is, mi történne, ha Szoboszlai Dominik középcsatárként kapna szerepet.
„A kezdőcsapatunk elég rugalmas, háromvédős felállással is kezdhetünk, ami át tud alakulni négyvédőssé. Örményország ellen mindenképpen helyzeteket kell kialakítanunk, miközben tiszteletben tartjuk őket, hiszen az írek elleni mérkőzésen uralták a játékot. De nem fogunk megijedni tőlük.
Szoboszlai centerként? Dominik akkora klasszis, hogy a középpályán vagy a támadósorban bármelyik poszton megállná a helyét, ahogy Liverpoolban is. Sőt, ott még jobbhátvédként is bevetették. Viszont ha ő játszana középcsatárt, akkor ki lenne az, aki kiszolgálja őt?”
Csoporthelyzet és továbbjutási esélyek
Megkérdezték a szövetségi kapitánytól azt is, hogy az örmények írek elleni 2–1-es győzelmével az F csoportban immár hármas küzdelem alakult ki a második helyért, amelyet előzetesen inkább ír–magyar párharcnak tartottak.
„Így van, teljesen egyetértek. Az örmények és az írek is így látják, most már mindhárom csapatnak van esélye. Ráadásul Írország áll a legjobban, hiszen már van egy győzelmük, három ponttal. Nekünk most mindenképpen meg kell vernünk itthon Örményországot, majd az utolsó meccsen Írországot. Ez a két találkozó dönti el a csoport második helyét, miközben azt sem szabad elfelejteni, hogy még Örményországban is pályára kell lépnünk.”
Arra is rákérdeztünk, mennyiben jelent mást úgy futballozni, hogy irányítani kell a játékot, hiszen Örményország ellen valóban a magyar csapatnak kellene dominálnia a pályán.
Rossi elmondta, hogy az örmények elleni felkészülésnél már előre tudták, dominálniuk kell a mérkőzést, hiszen mindenképpen győzniük kell. Hozzátette, az eddigi találkozók adtak támpontokat: Dublinban és a Puskás Arénában is elfogadható teljesítményt nyújtottak. Azt is kiemelte, hogy ezeket az eredményeket előre aláírták volna, hiszen két meccsen egy pontot szereztek, ugyanakkor joggal érezhetik úgy, hogy három pont kárba veszett, kettő az írek, egy a portugálok ellen. Hangsúlyozta, hogy az ilyen mérkőzéseken akár a 90. percben is be lehet rúgni a győztes gólt, ezért hidegvérre van szükség, és az utolsó pillanatig tiszta fejjel kell játszani.
A kapusposzt stabil. Írországban Dibusz Dénes védett, összességében szépen lehozta a meccset, itthon, a portugálok ellen Tóth Balázs még jobban teljesített. A héten döntöm el, melyiküket mikor játszatom. Itt nem aggaszt semmi, nem úgy, mint centerposzton, ahol vannak gondjaim bőven.”
Két fordulót követően Marco Rossi csapata 1 ponttal és 4–5-ös gólkülönbséggel a 3. helyen áll, ami jelenleg kiesést jelentene. Európából a 12 csoportgyőztes jut ki automatikusan a világbajnokságra, míg a második helyezettek a 4 legjobb Nemzetek Ligája-csoportgyőztessel kiegészülve vehetnek részt a pótselejtezőn, ha önállóan nem végeztek az első két pozíció valamelyikén.