nb1.hu

Magyar válogatott: a vereség után pozitívumokról és egy szomorú dologról is beszélt a szövetségi edző

Szerinte csalóka a végeredmény.

A magyar U21-es válogatott az Írország elleni felkészülési mérkőzést 3-1-es vereséggel zárta hétfőn.

Az írek ellen is kikapott a magyar válogatott

A meccs után Szélesi Zoltán az mlsz.hu-nak elmondta, nem érdemes csak a végeredményből kiindulni. A szövetségi edző több pozitívumról beszélt, de azt szomorúnak tartja, hogy maguknak tették újra nehézzé az összecsapást.

„Aki nem látta a mérkőzést, az talán csak legyint, hogy újra kikapott a válogatott, pedig félrevezető kizárólag a végeredményből kiindulni, a játék képe többet elárul a csapatról. Sokat javultunk a csapatvédekezésben és a támadójátékban egyaránt, ugyanakkor szomorú, hogy ismét saját magunknak tettük nehézzé a meccset, egy hazaadásból történt tizenegyes és az abból kapott gól meghatározó volt a folytatásra nézve. A tábor egyik fő célja a támadójáték fejlesztése volt, ezért örülök, hogy az edzésen sokat gyakorolt figurából szereztünk szép akciógólt. Ezt követően egyértelműen jobbak voltunk ellenfelünknél, és végül úgy kaptunk ki 3-1-re, hogy az ellenfélnek a 90 perc során egyetlen kidolgozott helyzete volt, a cseréink után pontrúgásokból kaptunk két gólt. A csapatjátékunk szépen fejlődik, de az eredményességünkön javítani kell a következő edzőtáborban, a szép játék önmagában nem elég. Igyekeztem a két mérkőzésen mindenkinek megfelelő játéklehetőséget adni, hiszen így derülhetett ki, hogy kikre számíthatunk a későbbiekben, és kik azok, akik ezen a szinten egyelőre nem tudnak segíteni a csapaton” – nyilatkozta Szélesi Zoltán.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC