Az is kiderült, hogy a korábbi szövetségi kapitány milyen posztot töltene be a Hertha csapatánál.
Dárdai Pál a Teljes Terjedelemnek adott interjút – erre a sportal.hu figyelt fel. A beszélgetés során szóba került Dárdai Bence helyzete is. A Wolfsburg játékosa eddig a német utánpótlás-válogatottakban szerepelt, de a felnőtteknél lehet, hogy a magyar nemzeti együttest erősíti.
„A választásában biztos fontos tényező, hogy a magyar közeg most így néz ki. Jó helyen edzenek, jó stadionokban játszanak, vannak jó játékosaik, nem egyedül neked kell a világot megváltani. Ez most így rendben van, csak jöjjön mindig még 1-2 játékos hozzá” – mondta Dárdai Pál.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitány azt is elárulta, hogy negyedjére is a Hertha edzője lesz-e:
„Már nem szívesen. Talán majd egyszer sportigazgató leszek a klubnál, ha megérek rá” – hangsúlyozta Dárdai Pál.