nb1.hu

Leandro góllal és gólpasszal debütált, a Fradi 11-et lőtt ellenfelének

Remekül mutatkozott be Leandro a Ferencváros öregfiúk csapatában.

A Dunaharaszti elleni győzelem után az RTK ellen lépett pályára a Ferencváros öregfiúk csapata. A mérkőzésen bemutatkozott NB I-es együttes pályaedzője, az FTC-vel játékosként négy bajnoki elsőséget, öt Magyar Kupát, valamint három Szuperkupát nyert Leandro de Almeida – írja a fradi.hu.

Leandro remekül debütált, hiszen góllal és gólpasszal vette ki a részét a Ferencváros 11-3-as győzelméből. A találkozón Kuznyecov Szergej triplázott, de betalált többek között Lisztes Krisztián, Sowunmi Attila, vagy Völgyi Dániel is.

„Nagyon jó volt az első mérkőzésem, már régóta szerettem volna jönni és játszani, de mindig volt valami, ami miatt erre nem volt lehetőségem. Jó itt lenni, jó társaságban futballozhatok, jó újra ilyen így mozogni. Meglátjuk, hányszor tudok itt lenni, hiszen ez nagyban függ az első csapat programjától is, de jó itt lenni és játszani” – nyilatkozta Leandro a lefújás után.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC