Könyv a magyar foci elmúlt két évtizedéről.
Torghellétől Szoboszlaiig: mérlegen a magyar futball elmúlt két évtizede. Ezzel az alcímmel jelent meg Marosi Gergely, Pietsch Tibor és Jandó Zoltán zseniális témájú könyve. A 20 év, 20 meccs 20 válogatott mérkőzés felidézésével mutatja be a magyar futball elmúlt két évtizedét, sok régi emléket felébresztve az abban a korban szocializálódó szurkolókban.
Döntetlen Málta ellen? Imádom!
A könyvet megíró trió szerint tíz évvel ezelőtt nem sok értelme lett volna megírni ezt a könyvet. Vagy ha megírták volna, az egy szenvedéstörténet lett volna. Ahogy Marosi Gergely fogalmazott a mű bemutatóján, végül egy érzelmi hullámvasút lett a sztoriból. A sportriporteri pályafutását a Duna Televízióban kezdő társszerző egy Magyarország-Málta mérkőzésen szurkolt először a helyszínen a nemzeti csapatnak. Édesapja azt vetítette előre az akkor nyolc-kilenc éves Gergőnek, hogy jól ki fogja tömni ellenfelét a Bicskei Bertalan vezette magyar csapat. Ehhez képest a valóságban 1-1 lett a vége a vb-selejtezőnek. Carmel Busuttil korai góljára Boda Imre válaszolt egy büntetővel. Következtetés: így is bele lehet szeretni a magyar labdarúgásba… Marosi aztán felelevenítette kedvenc gólörömét a 2015-ös magyar-norvég Eb-pótselejtezőről.
Priskin Tamás gólja kollektív csoportterápia volt minden magyar szurkoló számára, aki átélte az azt megelőző harminc évet.
Az emberek ott elhitték, hogy összejöhet. Harminc év után újra a magyarokért szurkolhatunk egy jelentős futballtornán. És meg is lett!
Ha már Málta, és hogy mindig van lejjebb. És persze mindig vannak okok és külső tényezők. A bemutatón szintén jelen lévő Torghelle Sándor erre hívta fel a figyelmet a 2006-os máltai vereség kapcsán, ami történelmi, ahogy az ilyen meccsekkel lenni szokott. A 42-szeres válogatott, kispesti nevelésű csatár, aki közvetve kibérelte magának a könyv első három fejezetét, elmondta, hogy a 2-1-re elveszített Eb-selejtezőre propelleres géppel utazott a csapat, mégpedig a mérkőzés napján. Ez ma már elképzelhetetlennek tűnik. Puskásék persze még vonattal utaztak az 1953-as angol-magyarra… A mieink máltai gólját természetesen Torghelle Sanyi szerezte, odaát egy bizonyos André Schembri duplázott. Később legalább a Ferencváros szurkolói megkedvelhették őt.
Idevág egy személyes sztori 2010-ből, amikor volt szerencsém Máltán nyaralni. A reptérről a szállásunkra menet, Ta’ Qali mellé érve, az idegenvezető első mondata az volt, hogy a helyi válogatott a jobbra látható stadionban mért történelmi csapást a magyar nemzeti együttesre. Hát persze, történelmi…
Gera, vagy Szoboszlai?
Torghelle szerint – és ezzel akár egyet is lehet érteni – nem biztos, hogy kvalitásban sok különbség volt az akkori és a mostani kor magyar játékosai között. Példaként, udvariasan nem magát említve, Rudolf Gergelyt, Szabics Imrét, Gera Zoltánt és Dárdai Pált hozta fel. De ott volt Bajzát Péter, aki „a válogatott közelébe sem fért”. Annyit tennék hozzá, hogy Torghelle gondolatait továbbfűzve mi történhetett volna, ha Szoboszlai Dominik húsz évvel korábban születik. Vagy ha már akkoriban bővítik a csapatok számát az Európa-bajnokságokon…
Napi 40 szál cigi: elképesztő történetek az Inter magyar csillagáról
Mi változott?
A beszélgetést moderáló Galambos Dániel emlékeztetett, hogy nem szeretné negatív irányba terelni a beszélgetést, és nem is tett így. Ezért a sikerekről is volt szó bőven. A legnagyobb dolog talán az, a beszélgetés résztvevői szerint, hogy esemény lett a válogatott meccsre járás. Az új Puskás Arénában 40-60 000 ember jár ki megnézni Szoboszlaiék soros produkcióját. És fontos, hogy a kiemelt érdeklődés nem az aktuális ellenfélnek, hanem a mieinknek szól. Meg a páratlan hangulatnak, amit a Carpathian Brigade vezette magyar tábor teremt minden egyes válogatott meccsen.
Hogy érzékeltessük a kontrasztot: a könyv egy 2004 tavaszi magyar-brazil mérkőzés felelevenítésével indul. A szerzők megemlítik, hogy amíg az akkor aktuális világbajnok vendégek edzésére közel 30 000-en voltak kíváncsiak, addig a magyarok tréningjére csupán 2000-en maradtak a lelátókon…
Újabb zárójeles megjegyzés: az NB1.hu adatai szerint 2010-ben (ez az év tekinthető akár egy fordulópontnak is az elmúlt húsz évre visszatekintve) volt egy Albánia elleni vb-selejtező, amin 25 000 ember volt kint a régi Puskásban. Ez az akkori lehetőségeket figyelembe véve közel teltházas meccsnek számított. A vége 2-0 ide, az első gólt Torghelle szerezte.
Újkori mélypont, talpraállás
A piros-fehér-zöld Eb-kijutások az elmúlt húsz év második felére datálódnak, de voltak szép (rész)sikerek Torghelléék idejében is. A magyar válogatott például két világbajnok nemzetet is legyőzött barátságos mérkőzésen. De a fentebb említett érzelmi hullámvasúton utazásra talán mégis a Storck-éra Eb-kijutása és az azt követő gyengébb vb-selejtezők emlékeztetnek, amikor 2017-ben Andorra ellen szenvedtek 1-0-s vereséget Dzsudzsákék. Az utána történteket mindenki ismeri…
A múlt terhe, 20 év múlva
A beszélgetés során sok érdekes gondolat felmerült. Engem az a kérdés fogott meg a legjobban, hogy jogos-e elvárásokat megfogalmazni a régmúlt alapján, gondolva a három olimpiai aranyra és a két vb-ezüstre? A válasz lehetőségét meghagyom az olvasóknak. A gondolkodásban biztos segít ez a könyv is.
Zárásként érdemes megnézni, mi várhat ránk a következő 20 évben, aminek a végén egy újabb érdekes kötet születhet majd. Annak a könyvnek a hangulatát nagyban befolyásolhatja a válogatott és a teljes Rossi-sztori megismerése, hogy összejön-e a hőn áhított álom: 1986 után kijutni a világbajnokságra.
