A Szerbia elleni Eb-selejtezős meccsek presztízscsaták lesznek számára.
Még mindig csak 19 éves Kerkez Milos, a holland AZ Alkmaar magyar válogatott balhátvédje. Fiatal kora ellenére alapember mindkét fronton, és hamar megszerették a szurkolók is. Nem csak a védekezésben, hanem a támadásban is kiveszi a részét. Mindent egybevéve, a szezonban már öt találatnál jár. A pályán mutatott teljesítménye a piaci értékén is meglátszik. A Transfermarkt oldala jelenleg 10 millió euróra becsüli az értékét, de ennek jóval a többszöröséért engedné csak el klubja.
A Nemzeti Sport hosszabb interjút készített a labdarúgóval.
Edzésen nem lehet odalépni
“Valóban, Pascal Jansen vezetőedző így döntött, úgyhogy nincs más választásom, mint elfogadni. Időnként kimegy a fejemből, de aztán beugrik, azért hozta, nehogy valaki megsérüljön. Védőként az a feladatom, hogy megszerezzem a labdát, és ha ehhez az kell, hogy teljes odaadással álljak bele egy-egy szerelési kísérletbe, nem vacillálok. Ugyanakkor ma már csak akkor csúszok be, ha száz százalékig biztos vagyok benne, hogy elérem a labdát, feleslegesen nem kockáztatok” – nyilatkozta a lapnak Kerkez Milos.
A lehető legjobb döntést hozta, hogy Hollandiába igazolt
“Olyan, mintha egy nagy családot alkotnánk, mindenki elfogadó, kiváló a légkör. Otthonosan mozgok a klubházban, már hollandul is beszélek valamelyest, ragyogóan érzem magam. Édesapám is szinte mindennap bejár az edzőközpontba, beszélget a stábtagokkal, az elnökkel, az itt dolgozókkal, nagy tisztelettel bánnak vele. Arról nem is beszélve, hogy a fejlődésem szempontjából a legjobb helyen vagyok, itt ugyanis valóban bíznak a fiatalokban. Biztos vagyok benne, hogy 2022 telén a legjobb döntést hoztam, amikor elfogadtam az AZ ajánlatát. Sejtettem, mi vár rám Hollandiában. Az olaszországi időszak jót tett, taktikailag érettebb lettem, a labdás és a labda nélküli mozgásokat egyaránt elsajátítottam, ám édesapámmal átbeszéltük, mi lenne célravezető a jövőm szempontjából. Az Alkmaar elnöke Milánóba utazott, vázolta az egyesület koncepcióját, s biztosított róla, hogy a körülmények adva vannak a fejlődésemhez. Mivel úgy éreztem, mindenáron szerződtetni akarnak és tisztelettel bánnak velem, valamint a családommal, a legkisebb félelem nélkül vágtam neki a kihívásnak.”
Komoly szintet képvisel a holland élvonal
“Testhezállónak, színvonalasnak és intenzívnek tartom, kihívás elé állít. Lüktető meccseket játszunk, a támadószellem uralkodik, az itteni játékfelfogás közel áll hozzám. Sokan úgy vélik, a holland első osztály nem olyan erős, de aki ezt állítja, annak üzenem: jöjjön ide, és ugorjon be a helyemre! Szerintem megváltozna a véleménye.”
Szívesen kipróbálná magát a spanyol élvonalban
“Örömmel játszanék Spanyolországban, édesapám szerint azonban Anglia lenne inkább testhezálló – úgy látszik, én a melegebb, ő pedig a hidegebb helyeket preferálja. Bárhogyan is alakul, nem a pénz lesz a legfontosabb szempont a klubváltásomnál, csak az számít, hol fejlődhetek a legtöbbet. Máskülönben 2026 nyaráig él a szerződésem, nincs miért kapkodnom, szeretek Alkmaarban futballozni.”
Örül, hogy anno igen mondott a magyar válogatottságra
“Szerintem kicsit mindenki szomorú, amikor vissza kell térni a klubjainkhoz, mert nagyon szeretünk a válogatottban lenni. Mostanában sok sikerélményben van részünk, nagyon várom, hogy júniusban is találkozzak a többiekkel. Már nagyon fiatalon, Győrben eldöntöttem, ha a magyar szövetség megkeres, igent mondok a megkeresésre, és kétségem sincs afelől, hogy a legjobb döntést hoztam. Ugyanakkor a Szerbia elleni Eb-selejtezős meccsek nekem presztízscsaták lesznek, várom őket. A testvérem gyakran felhozza, őrületes lesz Belgrádban látnia játszani. Érzem a szurkolók szeretetét és bizalmát, tudom, hogy elvárás az Eb-kvalifikáció. Szerintem minden esélyünk megvan, hogy valóra váltsuk álmainkat, a bolgárok ellen mutatott játékkal bárkit megverhetünk a csoportban, de ehhez minden meccsen a lehető legjobb formánkban kell játszanunk, mert nehéz ellenfelekkel kell megküzdenünk.”
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)