Visszatért a Kecskemét első csapatához Polyák Kristóf.
A 19 éves védő az őszi szezonban kooperációs megállapodással az NB II-es Tiszakécskénél szerepelt, de a téli felkészülést már az NB I-es kerettel kezdte meg.
Polyák egy évvel ezelőtt került a kecskemétiekhez a Honvédtól, és két mérkőzésen az NB I-ben is pályára léphetett, emellett a tartalékcsapatban folyamatosan játszott. A tervek szerint a csapattal tart majd a törökországi edzőtáborba is.
A Kecskemét azt is bejelentette, hogy az ősszel szintén a Tiszakécskénél játszó Grünvald Attila marad kölcsönben a másodosztályú csapatnál.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)