"Nem akarunk számolgatni" - mondta a Ferencváros vezetőedzője.
Robbie Keane vezetőedző győzelmet vár csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatától az AZ Alkmaar elleni mérkőzésen az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hogy ne kelljen számolgatni a továbbjutást illetően.
„Alig várom a első meccset a hazai szurkolók előtt. Remélem, telt ház és kiváló hangulat fogad, mi pedig szeretnénk megörvendeztetni a drukkereket. Mindig nyerni akarok, sosem gondolok a döntetlenre. Nincs ez másként most sem, mert nem akarunk számolgatni” – jelentette ki az MTI érdeklődésére az ír szakember a szerdai sajtótájékoztatón.
Az ellenfelet illetően úgy fogalmazott, alaposan kielemezték a holland együttes játékát, szeretnék a gyengeségeit kihasználni. Az Alkmaar legnagyobb erősségeként a remek támadókat említette, akik képesek megbontani a védelmet.
Az Alkmaar a Frankfurtéhoz hasonló minőséget képvisel
Azt is hangsúlyozta, hogy hasonló minőséget képvisel a mostani ellenfél, mint a Ferencváros múlt heti riválisa, a német Eintracht Frankfurt, ráadásul kiváló formában van, ugyanis az előző 13 találkozójából csupán a legutóbbit vesztette el.
„Kielemeztük a Frankfurtban 2-0-ra elvesztett találkozónkat, a jobb és a bal oldalon is találtunk olyan szituációkat, amikor az utolsó kulcspassz hiányzott ahhoz, hogy helyzetet alakítsunk ki. A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben” – válaszolt a támadójáték javítására vonatkozó kérdésre a 44 éves Keane. A Ferencvárosnak mindössze egyetlen kapura lövési kísérlete volt a német városban, de az is célt tévesztett.
Keane a múlt csütörtöki összecsapáson megsérült Dibusz Dénessel kapcsolatban nem árult el részleteket, csak annyit közölt, hogy keményen dolgozik a válogatott kapus.
A játékosok részéről Stefan Gartenmann arról beszélt, hogy izgatottak, mert kifejezetten szeretnek telt ház előtt sorsdöntő meccseket vívni. Megjegyezte, az öltözőben az időjárásnak megfelelően derűs a hangulat.
„Nekem személy szerint gyorsan sikerült alkalmazkodni a januárban kinevezett új vezetőedző elképzeléseihez, mert az előző csapatom hasonló stílusban futballozott. Ezt persze mondani könnyű, de a pályán is meg kell mutatni. A legnagyobb különbség, hogy talán az egyszerűség felé mozdultunk el, ősszel talán túl komplikáltuk a játékot” – mondta a téli edzőváltásról a dán védő.
A 36 csapatot felvonultató El-alapszakaszból a nyolcadik forduló után az első nyolc helyezett egyenesen a legjobb 16 közé jut, míg a 9-24. pozícióban végző csapatok oda-visszavágós párharcot vívnak a nyolcaddöntőbe kerülését, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A 14. Alkmaar már továbbjutott, a kilenc ponttal 22. Ferencvárosnak pedig a győzelem jelentene biztos folytatást, döntetlen és vereség esetén más eredményektől függ a sorsa.