Borsi Csaba immár az NB-s bajnokságok történetének legidősebb pályára lépője
50 évesen és 140 naposan lépett pályára, ezzel az NB-s bajnokságok történetének legidősebb játékosa lett Borsi Csaba. A labdarúgó, aki már évek óta inkább kapusedző a harmadosztályú Sopron FC színeiben döntött rekordot.
Borsi közel másfél évtizede játszott utoljára. Jelenleg a soproniak kapusedzőjeként dolgozik, azonban a sors úgy hozta, hogy a korábbiak során tartalékként benevezték őt a játékoskeretbe is.
Ugyan a beállására nem lett volna szükség a Veszprém elleni szezonzárón, a 4-1-es soproni vezetés azonban lehetővé tette, hogy a veterán hálóőrnek ajándékkal kedveskedjen csapata.
A Sopron kapujában álló Ferenczi Gáspár a 87. percben, már a végeredmény beállta után adta át helyét mesterének. Borsi a hátralévő perceket kapott gól nélkül hozta le, s új rekordot állított fel.
„Ezt a pillanatot meg kell élni, nagyon jó érzés. Szeretem a várost, szeretem az embereket, úgyhogy ezt meg kellett élni. Ha jól emlékszem, akkor 2011-ben léptem utoljára pályára NB II-ben. Aki ismer, és tudja milyen vagyok, nekem ennyit jelent a soproni foci. 50 évesen és 140 naposan léptem pályára, ezzel egy történelmi rekordot állítottam fel Magyarországon” – idézi a kapus(edző)t a Sopron FC Facebook-oldala.