Könyves Norbert után a második téli szerzemény az angyalföldiektől.
A NB I-ben szereplő Paks bejelentette, hogy szerződtette Hinora Kristófot a Vasastól. A korábbi utánpótlás-válogatott futballista három és fél éves kontraktust írt alá a paksiakkal. Hinora a második labdarúgó télen, aki az angyalföldi klubtól érkezik Paksra, korábban Könyves Norbert igazolt Bognár György együtteséhez.
Hinora karrierje a Bodajk SE együttesétől indult, majd a Főnix, a Videoton és az MTK korosztályos csapatai következtek. 2017-ben az MTK II-ben bizonyíthatott, majd ugyanebben az évben a Nyíregyházához, 2018-ban pedig a Vasashoz került kölcsönbe. Egy évvel később az angyalföldi gárda a teljes játékjogát megszerezte. A budapesti piros-kékeknél összesen száznyolcvanhat találkozót gyűjtött, a 2022/23-as idényben, a Vasas NB I-es tagsága alatt a harminchárom forduló alkalmával csak négyszer nem lépett pályára.
„Izgatott vagyok, nagyon várom a közös munkát, örülök, hogy egy NBI-es topcsapathoz kerülhettem. Nem szeretek ígérgetni, a pályán próbálok majd minél jobb teljesítményt nyújtani. Több játékost ismerek az öltözőből, Martin és Erik is például a csapattársam volt. Úgy érzem, egy kiváló csapathoz kerültem” – fogalmazott Hinora a klubhonlapnak.
Könnyen elképzelhető, hogy nem csak Hinora Kristóf lesz az egyetlen távozó a Vasastól, hiszen Hidi M. Sándor iránt a Fehérvár érdeklődik. A középpályás a feltehetően Svédországba igazoló Csongvai Áront helyettesítheti.