Az Eb óta nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnék.
“Nehéz időszakban vagyunk. Semmi nem a mi szánk íze szerint történik, túl sokat hibázunk, túl fontos láncszemek esnek ki, és a játékvezetői ítéletek sem nekünk kedveznek. Ez most egy ilyen periódus” – értékelte a Nemzetek Ligája-szereplést Marco Rossi a molcsapat.hu-nak.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelentette: egy 6-1-es vereség után el kell fogadniuk minden kritikát, ő maga pedig vállalja a felelősséget döntéseiért.
„Úgy gondolom, a lehető legjobb csapatot küldtem pályára, és azt gondolom, alakulhatott volna nagyon másként is ez a párharc, ha néhány epizód a mi javunkra dől el. De szinte egy sem a mi javunkra dőlt el” – mondta.
“Kétszer annyit lőttünk kapura, magasabb minőségű helyzeteket dolgoztunk ki, de sajnos az xG egy dolog, a gól meg egy másik. Ahogy mondtam, ez most egy olyan időszak, amikor minden lövés kifelé pattan, és elég volt hátul néhány figyelmetlenség, hogy minden megforduljon” – fogalmaz Rossi, aki szerint a kinti meccs azon dőlt el, hogy a magyar válogatott nem tudott előnybe kerülni, amíg jobban játszott, a törökök viszont megtették ezt.
Hiába az erős kezdés, percek alatt eldőlt a mérkőzés, kiesett Magyarország
„Ilyenkor könnyebben betalál egy ütés”
A magyar válogatott Sallai Rolandot mindkét mérkőzésen nélkülözni kényszerült, Nagy és Schäfer pedig a visszavágón nem állt rendelkezésre. Rossi szerint a hiányzók listája is hozzájárult a kudarchoz.
“Törökországban le kellett cserélnem a legjobb játékosomat, és Schäfer Andrást – főleg ha úgy játszik, ahogy Isztambulban – borzasztó nehéz pótolni. Egy másik pillér, Sallai Roland nem is tudta vállalni a játékot, de őt tudtuk helyettesíteni, hiszen Nagy Zsolt az egész magyar bajnokság talán legjobb formában lévő játékosa. Erre mi történik? A visszavágóra mindkettőjüket elveszítettük” – mondta.
Rossi több ponton is a mentális dimenzióban kereste a kettős vereség okait.
„A nyári Európa-bajnokság óta nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk, és ez nyomot hagyott a csapat önbizalmán. Ilyenkor könnyebben betalál egy ütés, elveszik a hit és kétkedés veszi át a helyét” – mondta.
Ehhez fűződően azt is elmondta, hogy amíg úgy tűnhet, hogy a védelmi hibákon ment el a párharc, szerinte inkább a támadásban tapasztalható koncentrációhiány és a gyenge helyzetkihasználás bizonyult döntőnek.