nb1.hu

Hornyák nehéz mérkőzésről, Máté fájdalmas vereségről beszélt – reakciók

Az NB I kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-0-ra verte a Debrecent.

Egy utolsó percben szerzett fejesgól döntött, zsinórban harmadszor kapott ki a DVSC

A találkozó után a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Hornyák Zsolt (PAFC): „Nagyon nehéz mérkőzés volt, a Debrecen egyértelműen a pontszerzésre rendezkedett be és végig próbálták rombolni a játékunkat. Végig próbáltuk konstruktívan megbontani a Debrecen védelmét, de mivel elveszítették az előző két mérkőzésüket, így nem lepett meg, hogy védekező felfogással érkeztek hozzánk. Az ilyen taktika ellen mindig nehéz játszani, de nagyon boldog vagyok, hogy a végén ezt meg tudtuk oldani.”

Máté Csaba (DVSC): „Az elmúlt meccseken három-három gólt kaptunk, ezen mindenképp szerettünk volna javítani. Sikerült tanácstalanná tenni a Puskást, hiszen rengetegszer megakadályoztuk a támadásaikat, nem is tudtak annyi helyzetet kialakítani, amennyit szoktak. De a vége mégiscsak egy fájdalmas vereség, főleg egy ilyen szituációból, amire jobban kell reagálni.”

Sajnos nem volt ma szerencsénk a kapufával, az ellenfélnek igen, így ismét fájdalmas vereségen vagyunk túl. Kegyetlen is tud lenni a labdarúgás, de mindennek van oka. Ne a szerencsétlenségben keressük az okokat, azt nézzük meg, mit kell jobban csinálni, miben tudunk fejlődni, mert van tennivalónk.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC