Elmesélte az utóbbi hónapok történéseit.
24 mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban a Haladásban Jancsó András.
A 28 éves játékos most a Facebook-oldalán reagált nagyon őszinte posztban a szombathelyiekkel kapcsolatos legfrissebb hírekre – mint ismert, nem kapott NB II-es licencet a klub, így a következő idényben nem indulhat a másodosztályban.
„Tisztelt Haladás érzelműek! Szurkolók, csapattársak, stábtagok és mindenki, akinek egy kicsit is fontos a klub!
Mindannyiunk életében fekete nap ez a mai… Egyszerűen nincsenek szavak. Leírhatatlan fájdalom, düh és bizonytalanság kavarog bennem. Még mindig nem tudom felfogni, hogy nincs licenc, és jövőre nincs NB II a Haladással…
Tavaly nyáron, amikor visszatérhettem szülővárosomba, talán én voltam a legpozitívabb ember. Mára kiderült, hogy a nyári ankéton felvázolt 2 éves koncepció és a szebb jövő csak üres, mögöttes tartalom nélküli mondatok voltak…
Nem indult jól a szezon számunkra, hisz 3 vereséggel kezdtünk. De ennek ellenére, amíg megvolt a stabil háttér szépen lassan elindultunk egy jó úton és csináltunk egy 8 meccses veretlenségi szériát, kezdett összeállni a játékunk és a csapatkohézió is jó irányba formálódott. Ekkor kezdődött az első felvonása a negatív történéseknek. A szeptemberi alkalmazotti bérek október 10-én elmaradtak és az ezt követő mosonmagyaróvári meccsen elkezdődött egy negatív széria, amely az őszi szezon zárásáig 6 nyeretlen meccsel párosult… Ez alatt a több mint 3 hónap alatt nagyon sok ígéretet kaptunk, amelyekkel próbálták a csapatot jó úton tartani. A csapat tette a dolgát, de nyilván élt a szerződés szerinti jogaival, és beadta a fizetési felszólításokat, amelyek decemberben le is jártak. Ennek lett a következménye, hogy az amúgy sem bő keretből, 3 társunk is élt a szerződésbontási lehetőségével. Ez az időszak nagyon sok feszültséget szült mindenki számára…
Ezt követően 20 nap alatt (december 22-től január 10-ig) megkaptuk járandóságainkat és azt hittük, hogy vége a bizonytalan időszaknak és ismét csak a futballra koncentrálhatunk. Azt hihettük “tiszta lappal” folytatódhat a tavaszi szezon. Még török edzőtábor is volt, amit senki nem értett ebben a szituációban…
Jónak mondható és kemény felkészülés után elkezdődhetett a tavaszi szezon. A januári béreket még megkaptuk, ami további bizakodásra adhatott okot a jövő szempontjából. A tavasz változatosra sikerült. A 27. fordulóban még egy pontra voltunk a 6. helytől (ami a 2 éves terv első felének a céljaként lett meghatározva), de mindeközben a nagy csend ellenére, már ismét 2 hónapja tartott a probléma…
A februári eleje óta tartó időszakban ismét kezdtek csúcsosodni a problémák és újra a bizonytalanság vette át a főszerepet. Az azóta eltelt 4 hónapban párszor kaptunk információt az ügyvezetőnktől, aki próbálta a feszült helyzetet oldani, tette mindezt kevés sikerrel. A többségi tulajdonos – sajnos a sok ígérete ellenére – sem tájékoztatott személyesen minket, az arra érdemes alkalmazottjait és munkavállalóit, akik az utolsó pillanatig tettük a dolgunkat… Tettük ezt úgy, hogy egzisztenciális válságba került sokunk élete. Ki így, ki úgy küzdött és küzd jelenleg is problémákkal…
Amit tettek ezzel a csodálatos, 105 éves, gazdag tradíciójú klubbal, és annak több ezer szimpatizánsával, az ELFOGADHATATLAN!
Teljes bizonytalanságba sodorva ezzel a szombathelyi labdarúgást és a Szombathelyi Haladást…
Mindezek ellenére ebben az évben történtek a pályafutásom talán legmeghatározóbb pillanatai, amelyekért megérte minden futballban eltöltött másodperc. Nagyon sokan tudják, hogy gyerekkorom óta édesapámmal és a testvéremmel együtt jártam a Haladás mérkőzéseire, amikben persze édesanyám mindig támogatott minket. Nagyon sokszor idegenbe is elkísértük a csapatot, főként a zalaegerszegi túrák és a pápa elleni rangadók maradtak meg bennem örök emlékként…
Minden tiszteletem azoké az embereké, akikre 8 évesen testközelből felnéztem a lelátón és most 20 évvel később ugyanúgy kitartanak a klub mellett jóban-rosszban… Ezért volt óriási megtiszteltetés az Ajka elleni vereség után irányítani a Hali-tábort, egy “Nincs, oly erő…” erejéig. Ez volt az egyik legmeghatározóbb élményem a futballban, a másik pedig a családi szektornál történt.
Egy kisfiú képet kért és a kép elkészülte után felém fordult és ezt mondta: “Jancsó, nekem te vagy a Haladás…”
Azt gondolom, hogy ennél többet nem kaphattam volna…
Ez az a csodálatos közeg, amit én is szeretnék átadni a kisfiamnak, ahogy nekem is tette édesapám. És jelenleg ez megszűnni látszik…
Nagyon bízom egy megtisztult Szombathelyi Haladásban! Egy új alapokra és koncepciókra épített csapatban! Amely minél hamarabb újra a méltó helyére kerül a magyar futball térképén!
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki egész évben mellettünk volt, támogatott minket és mindent megtett, hogy a csapat a lehető legsikeresebb legyen! Köszönöm az egész éves szurkolást és biztatást, a sok üzenetet és a sok jót, amit kaptam személy szerint én, és kapott a csapat is!
És persze köszönöm a csapattársaimnak, a szakmai és technikai stábnak, akikkel az utolsó pillanatig kitartottunk és még a mai délelőttön is megtettünk mindent a lehetőségeinkhez mérten! Mindenkinek nagyon sok sikert kívánok a pályafutásához és az élet minden területén is!
HAJRÁ, HALADÁS!
MINDENKI SZOMBATHELYI!”
