nb1.hu

Győr és Diósgyőr: ugyanaz a téli büszkeség?

Illetékesek nyilatkoztak.

Elképesztő mérkőzésen nyert 4-3-ra a DVTK az ETO FC otthonában. A vendég diósgyőriek az 51. percben már 4-0-ra vezettek. Ennek ellenére mindkét vezetőedző hasonlóan nyilatkozott. Ráadásul a téli pihenőre is ugyanolyan érzésekkel vonulhatnak.

Győri értékelés

Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője elmondta, hogy csapata az első félidőben sem játszott csapnivalóan, hiába került négygólos hátrányba.

„Az első félidőnk sem volt annyira rossz, mi játszottunk, ők pedig rúgták a gólokat. Nulla-négynél mindent egy lapra feltéve küzdöttünk, le a kalappal a fiúk előtt, hogy nem adták fel a meccset. Sikerült visszajönnünk a jelentős hátrányból, azonban egyenlíteni már nem tudtunk, gratulálok a Diósgyőrnek.”

Az újonc a kilencedik helyen vonul téli pihenőre. Ennél azonban fontosabb a kisalföldiek számára, hogy a már kieső helyen telelő DVSC-vel szemben ötpontos, viszonylag megnyugtató az előnyük.

„Egy picivel jobb helyezést szerettünk volna elérni az ősszel, de ez a realitás, ezt kell elfogadni.”

Diósgyőri reakció

A DVTK a cikk élesítésekor a harmadik helyen áll a tabellán, így a közvetlen élmezőny tagja és az is marad a többi mérkőzés végeredményétől függetlenül. Vladimir Radenkovics vezetőedző tehát nemcsak a győri siker miatt értékelhetett önfeledten. A lefújás után köszönetet is mondott.

„Nagy eredményt értünk el, nagyszerű fél szezon van mögöttünk, nagy köszönet a stábnak, a játékosoknak. A stábból most Póti Krisztiánnak, akinek kettő gólt is köszönhetünk, amelyek szögletek után születtek. Ezeket a variációkat ugyanis ő találja ki, és ő gyakoroltatja be a játékosokkal. Ez a siker 60-70 százalékban az ő érdeme.”

Radenkovics arról is beszélt, hogy büszke a játékosaira, ugyanakkor arra is rávilágított, mire kell majd figyelniük tavasszal:

„Ellenőrzés alatt tartottuk a meccset, jól álltunk, de megvan annak a pszichológiája, amikor ilyen helyzetben az ellenfél megszerzi az első, majd a második gólt. Büszke vagyok a játékosokra, ahogyan lehozták a végét. Boldog vagyok, elégedett, mert nagyszerű időszak van mögöttünk. Eljött a pihenés ideje, van a játékunknak olyan szegmense, amelyekben előrébb kell lépnünk. Ugyanilyen győztes mentalitással kell folytatnunk majd tavasszal is. A bajnokság maraton, és még csak a felénél tartunk.”

Győrben és Diósgyőrben is nyugodtan és büszkén vonulhatnak téli pihenőre!

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC