nb1.hu

Gulácsi és Orbán is őszinte volt a Szoboszlaiék elleni BL-vereség után – reakciók

A Liverpool edzője a sajátjait dicsérte.

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa szerint a Liverpool elleni szerda esti hazai vereség után a folytatásban már nyomás alatt játszanak majd a Bajnokok Ligája alapszakaszában.

Az ex-lipcsei Szoboszlai Dominikkal felálló angol csapat Darwin Núnez 27. percben szerzett góljával győzött, és ezzel továbbra is százszázalékos, ugyanakkor a Leipzignek három forduló után nincs pontja.

Ez nagyon kiábrándító! Már most nyomás alatt vagyunk. Még van öt mérkőzésünk hátra, ezek szintén nem lesznek könnyűek” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Gulácsi.

„A végén volt néhány esélyünk az egyenlítésre, de összességében pontatlanok voltunk az utolsó harmadban. Időnként túl könnyen elvesztettük a labdát, és ez azt jelentette, hogy nem igazán tudtuk áttörni a védelmüket. Ők a legerősebb ellenfelek, akikkel eddig találkoztunk, de egy kis szerencsével még így is elhozhattunk volna egy pontot. Glasgow-ban sem lesz könnyű dolgunk, hiszen tudjuk, milyen a hangulat a Celtic otthonában, a célunk azonban az, hogy két hét múlva mindhárom pontot megszerezzük.”

Willi Orbán szintén nyilatkozott a lefújás után.

„Jó teljesítményt nyújtottunk, de ez nem volt elég. A Liverpool a világ egyik legjobb csapata, és talán hiányzott a pontosság az utolsó harmadban, amikor nálunk volt a labda. Jobbnak kell lennünk. A Bajnokok Ligájában a top ellenfelek ellen egyszerűen nem jönnek össze a döntő pillanatok, ez frusztráló számunkra, mert nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Azonban még öt meccsünk van, és minden adott a továbbjutáshoz. Ez a jó ebben a formátumban. Most már csak arról van szó, hogy felemeljük a fejünket. Szombaton a Freiburg vár ránk a bajnokságban, és ott akarjuk folytatni, ahol a Bundesligában abbahagytuk.”

Arne Slot, a liverpooliak vezetőedzője jelezte: nagyon boldogok a győzelem miatt, egy nehéz idegenbeli meccsen gyűjtötték be a három pontot.

„Nagyrészt mi irányítottuk a játékot, kivéve talán az utolsó 15 percet, amikor két fontos pillanatban szükségünk volt a védelemre és a kapusunkra. Ha döntetlennel távoztunk volna innen, úgy érezném, hogy tényleg elvesztettünk valamit” – idézte őt az MTI.

Három fordulót követően a Liverpool 9 pontjával és 6-1-es gólkülönbségével a második helyen áll, a valamennyi összecsapását egy góllal elveszítő Leipzig pedig a 31. a 36-os főtáblán.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC