nb1.hu

Ferencváros: Kubatov reagált, a szurkolóknak fogytán a türelme

Tóth Alex elmondta, mi hangzott el, amikor a szurkolók a Győr elleni meccs után felkérdezték a játékosokat.

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán az ETO FC Győrrel, így csupán egy ponttal tudott közelebb kerülni az éllovas Puskás Akadémiához. A zöld-fehérek hátránya 11 fordulóval a vége előtt négy egység a felcsútiakkal szemben.

A ferencvárosi klub elnöke, Kubatov Gábor tömör posztban adott hangot elégedetlenségének. „Csak eggyel jutottunk közelebb…” – írta.

A mérkőzés után a játékosokat az FTC szurkolói keménymagja is felkérdezte a gyenge tavaszi bajnoki teljesítmény miatt. Bár az erről szóló felvételeken nem lehet hallani, pontosan mi hangzik el, az egyértelmű, hogy nem dicséreteket osztogattak a drukkerek.

A Ferencváros saját nevelésű játékosa, Tóth Alex azonban elárulta, mit mondtak nekik a szurkolók. „Ők is azt szeretnék látni, azt a Fradi-szívet, amit amit az utolsó félórában láttak a pályán. Ők mögöttünk vannak, de nekik is véges a türelmük” – mondta Tóth.

A Ferencváros legközelebb vasárnap, Debrecenben játszik a bajnokságban, míg az éllovas Puskás Akadémia szintén vasárnap Újpestre látogat.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC