nb1.hu

Fantasztikus ollózós gól, fordított és győzött az ETO Zalaegerszegen

Remek formában a győriek, az ismét kezdő Croizet találata pontot sem ért.

A Győr hátrányból fordítva 2-1-re nyert vasárnap Zalaegerszegen az NB I 10. fordulójában. A vendégcsapat egymás után az ötödik bajnoki mérkőzésén szerzett pontot, a hazaiak pedig sorozatban harmadszor kaptak ki – jelezte az MTI.

Szép, napos időben mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés, majd az első negyedóra végén a zalaegerszegiek kapufás lövéssel veszélyeztettek, a következő támadásból pedig a győriek előtt adódott gólszerzési lehetőség.

A félidő felén túljutva vezetéshez jutott a hazai csapat: labdaszerzést követően Kiss passzolt a keresztbe mozgó Croizet-hoz, aki a balösszekötő helyéről, 11 méterről futtából kilőtte a jobb alsó sarkot. A francia játékos először kezdett a szezonban, rögtön góllal hálálta meg a bizalmat.

A ZTE birtokolta többet a labdát és támadóbb felfogásban is játszott ellenfelénél, de kevés gólhelyzetet tudott kialakítani, míg a másik oldalon nem volt védeni valója Gundel-Takácsnak.

A szünet után aktívabban futballozott a vendégcsapat és nyolc perc elteltével nagy helyzetben akár egyenlíthetett is volna, de Stefulj közeli lövését védte a hazai kapus. Az első cserék a játékrész felénél következtek, majd a Győr egyenlített, egy beadás után Bitri ollózva vette be a zalaiak kapuját.

Újabb hazai cserék után a visszatérő Bumba már a vezetést is megszerezte a vendégeknek egy jobb oldali beadás után, ezzel beállítva a végeredményt.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Zalaegerszegi TE FC-ETO FC Győr 1-2 (1-0)

ZTE Aréna, 3012 néző, v.: Kovács

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Evangelu, Várkonyi, Csóka – Szendrei, Kiss B. (Ipalibo, 69.), Sankovic, Sajbán (Medgyes, 69.), Mim (Fucak, 87.) – Croizet (Csonka, 81.), Dénes (Spoljaric, 81.)

Győr: Gyurákovics – Marku, Bitri, Szépe, Heitor, Stefulj – Szahli (Bumba, 69.), Tóth R. (Anton, 68.), Ouro (Boldor, 94.), Gavric (Diarra, 68.) – Benbuali (Krivokapic, 88.)

gólszerzők: Croizet (25.), illetve Bitri (72.), Bumba (82.)

sárga lap: Csóka (85.), illetve Bitri (39.), Marku (50.), Stefulj (94.)

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC