Magát meg nem tartja jósnak.
A hétvégén a Nyíregyháza ellen tizenegyesekkel esett ki a Vasas a Magyar Kupából. A piros-kékek szervezettebben, nagy elánnal és jobb erőnléttel futballoztak az élvonalbeli rivális ellen, mint korábban. Pintér Attila vezetőedzővel régi jó barátja is a Fáy utcába költözött.
Világszerte, így Magyarország labdarúgásában is, számos példa van arra, hogy egy vezetőedzőnek hűséges társa a pályaedzője, és ez Pintér Attilával sincs másképp. A korábbi szövetségi kapitány és állandó segítője, Farkas József a Nyíregyháza elleni kupameccsen irányította először a piros-kékeket Gera Zoltán (és Csizmadia Csaba) távozása után.
Az angyalföldiek honlapja Farkas József pályaedzővel beszélgetett a múltról és az előttük álló kihívásokról.
A BARÁTSÁG
Farkas a barátságuk kialakulásáról a következőket mondta.
„Az 1990-es évek elején együtt játszottunk a BVSC-ben, egyszerre kerültünk a csapathoz, akkor lettünk igazán jóban egymással. Egy korosztály vagyunk, sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, így mindig is jól kijöttünk egymással, ezt pedig az idő és a szerzett tapasztalat csak megerősítette. A közös szakmai munka pedig 2003-ban, Sopronban kezdődött, onnantól szinte mindenhol együtt dolgoztunk.”
Az első benyomásokról is mesélt.
„Abszolút pozitívak. De egyikünk számára sem volt teljesen ismeretlen a közeg, hiszen Attila a fia, Filip miatt minden mérkőzésen ott volt, én pedig a közelben lakom, így jónéhány meccsre kilátogattam. Egyébként a játékosok nagy részét is ismertük, így igazából csak a belső környezetet és folyamatokat kellett megtapasztalnunk. Nagyon jól érezzük magunkat, ami viszont ennél is fontosabb, a futballistákon is azt látjuk, hogy dolgozni akarnak, és sikereket elérni. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ez így is történjen.”
JÓSLÁS ÉS VARÁZSLAT NÉLKÜL
A végül elbukott kupameccsről és a továbbiakról is beszélt.
„Valóban jó volt látni, hogy az alig egy hét alatt közösen gyakorolt dolgokból mennyi mindent visszakaptunk a pályán a csapattól. Nem vagyok jós, így nem látom a jövőt, ahogyan Attila sem varázsló, de úgy érzem, a klubnál mindenki azon van, hogy a Vasas visszakerüljön a helyére, vagyis a magyar futball legmagasabb szintjére. Mi is ezt szeretnénk, azért jöttünk ide, hogy feljussunk, minden meccset szeretnénk megnyerni, de nyilván ebben a játékosoké a főszerep. Akik ha elfogadják és betartják azt a taktikát, amit Attila mond, akkor eredményesek leszünk, ebben biztos vagyok!”
A harmadik Vasas az utolsó előtti Soroksár vendége lesz vasárnap délután.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)