Szabó Istvánt meglepte a Nyíregyháza megkeresése.
Mint ismert, a hat bajnoki forduló óta nyeretlen és gólképtelen Nyíregyháza a hétvégi újabb vereség után menesztette edzőjét, Tímár Krisztiánt. Az utód a szintén kiesőjelölt Kecskemét korábbi sikerkovácsa, Szabó István lett, aki már interjút is adott kinevezése óta, amelyben elődje munkájáról is beszélt.
„Az igazat megvallva, nem számítottam a Nyíregyháza megkeresésére, mert kívülről annak ellenére is stabilnak láttam Tímár Krisztián helyzetét, hogy az eredmények az utóbbi időben nem jöttek. A saját példámból is tudom, a vezetők türelme időnként véges, ez történhetett itt is. Most azt látom, hasonló az út, mint amelyet Kecskeméten követtünk, ezért is fogadtam örömmel a hívást” – mondta Szabó a Nemzeti Sportnak.
A tréner arról is beszélt, hogy milyen okok játszhattak közre abban, hogy rá esett a választás a Szparinál. Az egyik ilyen szerinte az, hogy Tímárhoz hasonlóan ő is a háromvédős rendszert favorizálja.
„Fekete Tivadar sportigazgató nyilvánvalóan így alakította ki a keretet Tímár Krisztiánnal közösen, ezért értelmetlen is lenne valami másba kezdeni. Való igaz, Kecskeméten a háromvédős formációt helyeztem előtérbe, de korábban Tiszakécskén vagy Dabason a négyhátvédes felállás mellett tettem le a garast” – fogalmazott.
Szabó május elején, a 30. fordulóban visszatérhet korábbi sikerei helyszínére. Ekkor látogat ugyanis Kecskemétre a Nyíregyháza, ám a szakember ennek kapcsán még szűkszavúan nyilatkozott.
„Értem én, hogy a média számára ez izgalmas helyzet, ha közeledik a mérkőzés, biztosan többet tudok róla beszélni. De higgye el mindenki, hétfő kora este kerestek először a Spartacustól, és azóta nagyon sok minden történt velem. A szerdai edzés után még haza kellett mennem Kecskemétre, annyira kevés holmit hoztam magammal, hogy azt ki kell egészítenem” – mondta a szerdai interjúban Szabó.
„Most az a legfontosabb, hogy ismerkedjek a közeggel, a pályákkal és persze a csapattal, beszélgetnem kell a játékosokkal, a médiát is ki kell szolgálni, amit szívesen teszek. De éppen ezért Kecskemét most csak a gyors hazautazás szempontjából jutott eszembe, hogy szinte csak egy pillanatra otthon legyek, és ezért három órát kellett utaznom, majd jövök is azonnal vissza. A feleségemet meglátogatom, aztán útközben már az jár a fejemben, miként tudunk eredményesek lenni a hétvégén” – tette hozzá.