nb1.hu

„Elértem a vonatot, ami az újjáépülés felé indult” – a foci mellett döntött az Újpest magyar középpályása

A jogi pálya helyett választotta a labdarúgást.

Az Újpest FC Győr ellen debütáló és nagyszerű teljesítményt nyújtó fiatal középpályása, Helmich Pál a klubnak adott interjújában mesélt arról, hogy miért a labdarúgást választotta és mit vár új csapatától.

Helmich Pál nyáron igazolt a fővárosi lila-fehérekhez a Kecskemét csapatától. A Németországban nevelkedett 19 éves labdarúgó jó döntésnek érzi, hogy hazatért.

„A karrierem szempontjából szintén okos döntésnek láttam, hiszen itt jól fel tudom magam építeni. Természetesen, mint a legtöbb nagyravágyó játékosnak, nekem is az a célom, hogy egyszer egy topligában szerepeljek, de amíg nem ugrom meg az NB I-es szintet, addig miért ne játszanék itthon?”

Az érettségi előtt még voltak olyan terveim, hogy jogot vagy pszichológiát tanuljak, esetleg az orvosira menjek tovább, sőt még a színház és a politika is érdekelt. Sokat gondolkoztam, de a foci vonzott legjobban.

A fiatal játékos későn kezdte ugyan, de gyorsan behozta a technikai lemaradását.

„Én máshogyan szocializálódtam, mint a legtöbb futballista. Nem játszottam akadémiáknál, későn született meg a döntés, hogy a profi futball felé vegyem az irányt. Elég későn, 13 évesen csöppentem bele a labdarúgás világába, a legtöbben pedig akkor már kb. 100-at tudtak dekázni, én pedig csak akkor tanulgattam passzolni.”

Helmich az átigazolási időszak utolsó napján igazolt az Újpesthez.

Az utolsó pillanatokban érkeztem a klubhoz, de szerencsére még elértem a vonatot, ami az újjáépülés felé indult.

„Az kicsit könnyítette a helyzetemet, hogy rajtam kívül is elég sok az új ember, így még mindig az ismerkedés fázisában vagyunk, nekem pedig elég sok taktikai elemet kellett megtanulnom. Úgy érzem, a lehető legjobb döntést hoztam, hogy idejöttem, és nagyon várom, hogy mi fog kisülni ebből.”

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC