A Wolfsburg a napokban kinevezte új vezetőedzőjét.
A napokban kinevezték a Wolfsburg új vezetőedzőjét. A Dárdai Bencét is foglalkoztató klub útjai május elején váltak el az addigi trénertől, Ralph Hasenhüttltől. A pótlást átmenetileg házon belül oldották meg, június 12-én viszont bejelentették: Paul Simonis veszi át a csapat irányítását.
A 40 éves szakember röpke egy év alatt írt történelmet hazájában. Tavaly nyáron vette át a holland Go Ahead Eagles irányítását, amely vele a kispadon idén 92 trófea nélküli év után Holland Kupát nyert.
„Alig várom, hogy elkezdjem a munkát, megismerjem a csapatot, a stábot és ezt a környezetet. A vezetőséggel folytatott megbeszélések nagyon jók, átfogóak és magas színvonalúak voltak. Azonnal éreztem, hogy ez a döntés a helyes lépés. Nagyon várom, hogy egy ilyen erős és izgalmas bajnokságban, a legmagasabb szinten dolgozhassak” – mondta az új kihívásról Simonis.
Peter Christiansen kiemelte, hogy Simonis minden területen nagyon precízen dolgozik. „Ugyanazokat az elképzeléseket és koncepciókat vallja, mint mi. Egyezik az elképzelésünk abban, hogy mit szeretnénk a pályán látni, és hogyan szeretnénk új lendületet adni a Wolfsburgnak” – mondta a klub sportigazgatója.