nb1.hu

Édesapja, az újpesti ikon nyomdokaiba lépne a Fehérvár fiatal, magyar rekordere

Kovács Patrik nem Lionel Messitől lesi el a legtöbbet.

Kovács Patrik, a Fehérvár FC tehetsége, még nincs 17 éves, de máris teljesült egyik nagy álma: kezdőjátékosként léphetett pályára a felnőttek között. Bár még nem az NB I-ben, hanem a nemzetközi kupaporondon mutatkozott be. Beszélgettünk vele arról, hogy mi tetszik neki legjobban édesapja, az Újpest ikonja, Kovács Zoltán játékában, és azt is megtudakoltuk, ki a kedvenc futballistája, akitől a legtöbbet tanulhat.

ELŐZMÉNYEK

Január 5-én a Fehérvár FC bejelentette, hogy szerződtette a Vasastól a 16 éves Kovács Patrikot. Ekkor már túl volt a felnőttek közötti bemutatkozáson, hiszen játszott a Vasas NB III-as csapatában. A hivatalos közlemény kiemelte, hogy az „utánpótlás-válogatott támadó a 2022/2023-as idényben a Vasas U16-os és U17-es csapatában összesen 25 gólt szerzett.”

Egy hónappal később, február 6-án újabb mérföldkőről számolt be a klub honlapja. A jelentés szerint „A 2024-es esztendő első Vidi-bajnokiján új klubrekord született, hiszen Kovács Patrik személyében minden idők legfiatalabb Vidi-játékosa lépett pályára NB I-es bajnokin a ZTE FC ellen. Fiatal támadónk 6016 naposan mutatkozott be az élvonalban, 158 nappal korábban, mint az eddigi klubrekorder, Zsinka János.”

Kovács akkor így nyilatkozott: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nagy múltú klubban az én nevemhez fűződik egy rekord, ez rendkívül megtisztelő és ugyanakkor motiváló dolog is számomra. Sajnos az NB I-es debütálásomra árnyékot vet az a tény, hogy 3-1-es vereséget szenvedtünk Zalaegerszegen. Bízom abban, hogy a jövőben lesz még lehetőségem bizonyítani, és ahogy korábban már mondtam, nagyon szeretném már ebben a szezonban megszerezni az első NB I-es gólomat is. Ezért dolgozom minden nap nagyon keményen.”

Az élvonalbeli gól azóta még nem jött össze, de a már négy NB I-es mérkőzéssel rendelkező támadó kezdőcsapat tagja volt a Sumqayit elleni, 0-0-val végződött, hazai Konferencia-Liga selejtezőn.

Interjú Kovács Patrikkal

Intelmek

Mennyi idősen terveztél bemutatkozni az NB I-ben és a nemzetközi kupaporondon?
Konkrét tervem nem volt, de természetesen minél előbb szerettem volna. Már az előző szezonban is gondoltam rá, és nagyon örülök, hogy most megkaptam a lehetőséget. Remélem, hogy ezután is egyre többször kezdhetek, és hamarosan megszerzem az első gólomat is.

Pető Tamás vezetőedző beszélt veled külön a felkészülés kezdetekor arról, hogy mit vár tőled, milyen feladatokat szán neked?
Igen, már az elejétől kezdve sokat beszélgettünk. Nagyon segítőkész volt, azt mondta, bátran játsszak, ne foglalkozzak azzal, hogy ilyen fiatal vagyok. Mindenben támogatott és önbizalmat adott.

Az idősebb játékosokkal milyen a viszonyod? Tanácsokért is bátran fordulhatsz hozzájuk?
Abszolút! Nagyon segítőkészek, mindenki nagyon jó fej. Mindenben segítenek, legyen szó bármiről, ami szükséges a fejlődésemhez.

Kezdőként

A labdarúgásban bevett szokás, hogy a debütálóknak meg kell hívniuk a csapatot egy körre. Nálatok már megtörtént ez?
Nem tudom, hogy nálunk pontosan mi a szokás. Az első gólom után süteményt kell vinnem az öltözőbe. Az első kezdőként való szereplést még nem ünnepeltük meg, ezért ez meglepetés lesz számomra is.

Mikor tudtad meg, hogy kezdő leszel a Sumqayit elleni, hazai 0-0 alkalmával?
A meccs előtti edzés előtt tudtam meg. Nagyon örültem, és izgatottan vártam a másnapi meccset.

Fotó: Fehérvár FC

Szereted meccsnap előtt megtudni, ha fontos meccsen kezdőjátékos leszel, vagy jobb a kezdés előtt nem sokkal szembesülni a nagy lehetőséggel?
Így jobb volt, mert így tudtam jobban készülni. Izgatottan vártam a bemutatkozásomat, és így volt lehetőségem arra, hogy mentálisan is jobban készen álljak.

Az édesapja útján

Édesapád Kovács Zoltán, az Újpest egyik legnagyobb legendája. Mit mondott neked a kupameccs után?

Nagyon sokat beszélgetünk a labdarúgásról. Szerintem ő jobban izgult, mint én, miután megtudta, hogy kezdő leszek. A meccs előtt sokat beszélgettünk, utána büszke volt rám, és azt mondta, hogy így tovább. Belecsöppentem a felnőtt futballba, és sokat segít nekem a tanácsaival.

Ha visszanézed a mérkőzéseit, mire figyelsz a legjobban, mi tetszik a legjobban a játékában?
Mindig nagyon agresszívan futballozott. Látszik a felvételeken, hogy minden idegszálával a minél jobb teljesítményre és a góllövésre koncentrált. Emellett remek csapatjátékos és igazi vezér volt, ami szintén nagyon fontos.

A Konferencia Liga következő körében az Omonia ellen szerepeltek, hétfőn reggel beszélgetünk. Volt már időtök feltérképezni a leendő ellenfeleket?
Még nem volt időnk készülni rájuk, mert nemrég derült ki, hogy ellenük kell játszanunk. A hét elején kezdünk el rájuk hangolódni, és mindent megteszünk az újabb továbbjutásért.

A barátaid kedvesen támogatnak vagy azért zrikálnak is?

Minden barátom követ, és általában kijönnek a meccsekre is. Nagyon szurkolnak nekem, és nagyon fontos számomra a biztatásuk.

Ki a kedvenc játékosod? Mi az, amit a leginkább el kell tanulnod tőle?
Lionel Messi az abszolút kedvencem. Csatárként viszont nagyon sokat tanulhatok Harry Kane-től is. Az ő játékintelligenciája és gólérzékenysége nagyon tanulságos számomra.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC