A mieink első ellenfele Montenegró lesz.
A magyar férfi futsalválogatottra két Eb-selejtező vár decemberben. A mieink december 12-én Montenegrót fogadják Berettyóújfaluban, majd hat nappal később Szlovéniában vizitálnak. A magyarok csoportjában még Norvégia szerepel.
„A négyesből az első helyezett biztosítja a helyét a Lettországban és Litvániában sorra kerülő 2026-os Európa-bajnokságra, míg a második helyezett pótselejtezőn harcolhatja ki az Eb-részvételt. A szlovénok jelenleg a 23. helyen állnak a világranglistán, a mieink a 32. pozíciót foglalják el, Montenegró a 62., Norvégia a 81” – olvasható az mlsz.hu közleményében.
Sergio Mullor kihirdette a keretét a közelgő Eb-selejtezők előtt. A szövetségi kapitány 15 játékosnak küldött meghívót.
„Az elmúlt hónapokban kialakult a válogatott gerince, a keret magja az utóbbi összetartásokon már nem változott, de kiemelkedő teljesítménnyel továbbra is be lehet kerülni a csapatba. Nagy várakozással tekintünk a tétmérkőzések elé, a kitűzött célunk természetesen az Európa-bajnoki szereplés kiharcolása. Bár a csoportból a szlovén válogatottat jelenleg magasabban rangsorolják, mint a magyart, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megelőzzük a riválisunkat, és már a csoportkör végén bebiztosítsuk az Eb-részvételt. Azonban nem csak Szlovénia lesz kemény rivális, első ellenfelünk, a montenegrói csapat is bizonyította már, hogy képes megszorítani nála jóval erősebb csapatokat. Egyelőre kizárólag az első mérkőzésre fókuszálunk, szeretnénk győzelemmel kezdeni a sorozatot, és lendületet venni a folytatásra” – fogalmazott Sergio Mullor az mlsz.hu-nak.
Íme a mieink kerete:
Kapusok:
Alasztics Marcell (Haladás VSE)
Gémesi Gergő (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok:
Bencsik Roland (SG Kecskemét Futsal)
Dróth Zoltán (Haladás VSE)
Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal)
Hadházi Sándor Máté (Haladás VSE)
Kajtár Mátyás (SG Kecskemét Futsal)
Pál Patrik (SG Kecskemét Futsal)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Rafael Henrique da Silva (Á Stúdió Nyíregyháza)
Rutai Balázs (Haladás VSE)
Szabó Lajos Mátyás (Á Stúdió Nyíregyháza)
Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu)
Szentes-Bíró Tamás (Nyírbátori SC)
Vatamaniuc-Bartha Dávid (Haladás VSE)
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)