nb1.hu

DVTK: visszatért az utánpótlás-válogatott játékos

A tavaszi idényben a második csapatban számítanak rá.

Kállai Zalán visszatért a Diósgyőrbe, az NB I-es klub közleménye kiemeli, hogy a saját nevelésű labdarúgó a tavaszi idényben a DVTK II-ben szerepel majd.

A klubfilozófiánknak megfelelően igyekszünk visszacsábítani Diósgyőrbe azokat a helyi kötődésű fiatalokat, akikben potenciált látunk. Kállai Zalán karrierjében most olyan pontra ért, amikor újra kell építeni magát, és ebben Diósgyőrben megvannak a lépcsőfokok. A DVTK II F4R csapatában fog játszani tavasszal, de ha megfelelő ütemben tér vissza arra a szintre, ahol korábban volt, akkor később akár az első csapat edzéseibe is bekapcsolódhat” – idézi a kommüniké Diósgyőr sportigazgatóját, Horváth Csengert.

Kállai elmondta, nagyon örül, hogy újra a DVTK-ban futballozhat.

„Eszméletlenül jó érzés visszatérni Diósgyőrbe! A pályafutásom során több klubnál is együtt voltam a testvéremmel, ez most is így alakult. Már játszottam felkészülési mérkőzésen a második csapatban, ahol jó érzés volt ennyi fiatal között lenni, ugyanakkor még szoknom kell azt a helyzetet, hogy szinte én vagyok a legidősebb játékos. A sérülésem után tavaly tavasszal Tiszakécskén már rendszeresen játszottam, most ősszel viszont kevesebb játéklehetőséget kaptam Mezőkövesden, ezért Diósgyőrben rövid távon számomra az a legfontosabb, hogy ismét játékba lendüljek. Utána pedig szeretnék bemutatkozni a DVTK-ban is” – nyilatkozta a 20 éves labdarúgó.

Kállai pályafutása során 6-szor lépett pályára az NB I-ben. A DVTK-hoz a Mezőkövesdtől érkezett a játékos, akinek testvére, Kállai Kevin szintén a Diósgyőrt erősíti. Érdekesség Kállai Zalánnal kapcsolatban, hogy több korosztályban is szerepelt az utánpótlás-válogatottban.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC