nb1.hu

DVTK: „Nem kizárt” a négy hónapja kirúgott edző visszatérése

Kovács Zoltán sportigazgató meglepődött Valdas Dambrauskas távozásán.

Megtartotta második diósgyőri időszakának első sajtótájékoztatóját Kovács Zoltán. A szakember érkezése egy hete vált hivatalossá, az Újpest főtanácsadói posztjáról mondott le a DVTK sportigazgatói székéért. Első

Kovács elmondta, hogy tizenkét évvel ezelőtti diósgyőri időszakához képest nem csökkentek ambíciói, ám a hasonló sikerek (Ligakupa-győzelem, kupadöntő, bajnoki 5. hely) megismétléséhez „rengeteg mindennek össze kell jönnie”.

A szakember elmondta, hogy az akkori állapotokkal ellentétben most érzi a vezetőségben a továbblépésre való igényt. „Sántha Gergely elnök úrral való eddigi beszélgetéseim egyértelműen erről győztek meg. Korábban olyan kluboknál dolgoztam, vagy éppen játszottam, ahol a második helyért is a sarokba kellett állnunk. Komoly célokért szeretnék dolgozni Diósgyőrben is! A DVTK-nak az ország első számú vidéki bázisának kell lennie” – fogalmazott.

Ami a jelenleg betöltetlen vezetőedzői posztot illeti, Valdas Dambrauskas azután távozott, hogy a szerb sportsajtóból a magyarba átgyűrűzött az értesülés, miszerint Vladimir Radenkovics az utolsó pillanatban hátrált ki topolyai szerződéséből, hogy négy hónappal kirúgása után újra a DVTK trénere legyen.

„Valdas Dambrauskas számomra teljesen váratlanul távozott a kispadról. Első dolgom az volt, hogy felhívjam, próbáltam meggyőzni a maradásról, de arra hivatkozott, nem én hoztam ide, jobb lesz mindenkinek, ha a saját emberemet hozom. Sajnálom, hogy itt hagyott bennünket, de az élet nem áll meg. Neveket nem szeretnék mondani, de több jelöltünk is van” – mondta Kovács. Ezt követően újságírói kérdésre azt felelte: nem kizárt Radenkovics visszatérése.

A sportigazgató a játékoskeretet illető kérdéseket is visszafogottan kommentálta. Hangsúlyozta, hogy a DVTK szeretne magyar játékosokat igazolni, illetve olyanokat, akikből hosszabb távon anyagi hasznot láthat a klub. Konkrétumokat azonban nem említett, mindössze annyiról számolt be, hogy többekkel tárgyalnak, és hamarosan bejelentésekre is sor kerülhet.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC