nb1.hu

DVTK-KTE: komoly dicséretet kapott a debütáló, Szabó az első félidő miatt bosszankodott

Sérülések is nehezítették a diósgyőri csapat dolgát.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Diósgyőr-Kecskemét mérkőzés végeredménye 1-0 lett. A bajnoki egyetlen gólját Acolatse lőtte a 73. percben.

DVTK-Kecskemét: Rossi is láthatta a 18 éves játékos balszerencsés bemutatkozását

A lefújás után Vladimir Radenkovics Komlósi Bence produkcióját is értékelte, a 18 éves játékos ezen a meccsen debütált az NB I-ben. Szabó István szerint a döntetlen igazságosabb lett volna.

Vladimir Radenkovics: „A második félidőben a cseréink jól szálltak be, frissességet hoztak az egész csapatnak, de már az első játékrészben akadtak nagy helyzeteink. Ilyen meccsre számítottunk, tudtuk, milyen csapat a Kecskemét. A kecskemétiek masszívan védekeznek, emellett jók az átmenetekben, a kollégám jó munkát végez. Ez volt zsinórban a második mérkőzésünk, amikor nem kaptunk gólt. Az NB I-ben ma mutatkozott be Komlósi, aki jól játszott a sérüléséig. Technikailag rendben volt, remekül zárta le azt a területet, amely rá volt bízva, emellett jól szedte össze a lecsorgó labdákat. A válogatott szünetben lesz időnk arra, hogy utolérjük magunkat. A cserékkel próbálunk arra törekedni, hogy mindenki megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kapjon. Klimovicsot szintén egy kisebb sérülés miatt kellett lecserélni, Edomwonyi pedig a meccs előtti utolsó edzésen szenvedett sérülést, ezért nem kezdhetett.” (M4 Sport)

Szabó István: „Az első félidőben nem voltam elégedett, ezt a szünetben át is kellett beszélnünk. Rendre jobban jött ki az egy az egy elleni játékokból a Diósgyőr, voltak késések is védekezésben, ebből veszélyes szituációk alakultak ki. A második félidőben tudtunk változtatni a felfogáson, bátrabban és pontosabban játszottunk. Úgy éreztem, hogy ekkor már egy ki-ki meccs alakult ki, voltak lehetőségek mindkét oldalon, a kapott gól idején is azt éreztem, hogy inkább mi voltunk közelebb hozzá. Utána is lett volna még lehetőségünk pontrúgásokból egyenlíteni, de hiányzott a kellő pontosság, nem tudtunk már helyzetet kialakítani. A döntetlen igazságosabb lett volna véleményem szerint, de gratulálok a Diósgyőrnek, hiszen egy góllal jobbak voltak végül.” (kecskemetite.hu)

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC