Legutóbb Kozármislenyben játszott a tehetség.
Barkóczi Benedek a Brasilis FC csapatában folytatja a karrierjét – a hírről az nso.hu számolt be. A 19 éves Barkóczi új együttese az U20-as paulista állami bajnokságban szerepel. Az utánpótlás-válogatott Barkóczi legutóbbi klubja a Kozármisleny volt.
„Amikor távoztam Kozármislenyből, elhatároztam, hogy mindenképp külföldön szeretnék futballozni, ezért a magyar lehetőségekkel nem is foglalkoztam. Kisgyerekkorom óta együtt dolgozom az egyéni edzőmmel, Felipe Matosszal és az ő közreműködésével kaptam két ajánlatot, az egyiket a Fluminensétől, a másikat a Brasilistől. Azért utóbbit választottuk, mert ez egy kis klub, amelyik kimondottan érdekelt a játékosok magasabb szintre való gyors továbbadásában, mert ebből tartja fenn magát. Ha ebben az U20-as csapatban bizonyítani tudok, akkor biztosan meg lesz a lehetőségem felnőttcsapathoz szerződni, akár már a nyáron, ez a célom. A Brasilis FC a paulista állami bajnokság U20-as első osztályában szerepel. Gyors, technikás játékosokra számítok, olyanokra, akik hozzám hasonlóan innen szeretnének kiemelkedni, ezért igazán éles meccseket várok” – nyilatkozta Barkóczi az nso.hu-nak.