nb1.hu

Borbély a magas fűre, Tímár a szögletből kapott gólra panaszkodott

A Győr 1-0-ra legyőzte a Fehérvár együttesét az NB I 31. fordulójában.

ETO FC Győr-Fehérvár 1-0

Borbély Balázs (ETO): „Egy jó NB I-es mérkőzést láthattunk, tele emócióval, indulattal, a kapuk előtti veszélyes helyzetekkel. Az ellenfél jobban, fókuszáltabban és agresszívebben kezdte a mérkőzést, letámadtak minket. Nekünk nem is a Fehérvár, hanem a saját pályánk volt a legnagyobb ellenfelünk! Nem is értem, az egész világon lehet kétcentis füvön játszani, nálunk öt és fél centisen kell, arra kényszerítenek, hogy ezen is eddzünk. Ezt nem értem, de biztos vannak nagyobb szakértők nálam a témában…A 15. perctől átvettük a mérkőzés irányítását, majd jöttek a helyzetek a második félidőben, ott úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Védekezésben rendben voltunk.”

Tímár Krisztián (Fehérvár): „Nehéz mit mondani, a rendkívül jó formában lévő Győrnek teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk. Nagyon jó volt a csapat küzdőszelleme. Egy buta pontrúgás-gólt kaptunk, azok után, hogy egész héten gyakoroltunk és készültünk erre. Ehhez képest a meccs első szögletéből sikerült hátrányba kerülnünk. De végig mentünk az egyenlítésért, ám a támadóharmadban rendre rossz döntéseket hozunk, egyszer sokat dajkáljuk a labdát, máskor meg rosszkor akarunk egyérintővel játszani. Ez összefüggésben van az eredménytelenséggel, ezzel az állapottal, de mindent megpróbálunk majd, hogy ebből kihozzuk a játékosokat, és kiharcoljuk a bennmaradást – van még rá két meccsünk. „

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC