A Győr megszerezte első győzelmét ebben az idényben, míg a Puskás tapad a Ferencvárosra.
A Puskás Akadémia hazai környezetben múlta felül a Fehérvárt 3-0-ra az OTP Bank Liga vasárnap délutáni mérkőzésén. A felcsútiak északi játékosainak köszönhetően hozták ennyire simán a mérkőzést, de Pető Tamás elmondása alapján nem feltétlen tükrözi az eredmény a látottakat.
„Az eredmény nem tükrözi a mutatott játékot. Volt 4-5 komoly ziccerünk, amit nem tudtunk értékesíteni, ellenfelünk pedig könyörtelenül kihasználta az adódó lehetőségeit. Ez a minőségbeli különbség döntött a két csapat között. A mérkőzés első helyzete a miénk volt, kimaradt, a Puskás pedig megrúgta a gólját. A második félidőt nagyon jól kezdtük, de gólt ismét a hazaiak szereztek. Támadásban megvalósítottuk, amit eltervezünk, hozzáállásban sem láttam gondot, sajnos nem tudtunk betalálni. Gratulálok a Puskás Akadémiának a győzelemhez. Kalmár Zsoltnak 10 hónap után ez volt az első 15 perce, örülök, hogy visszatért. Ennek a fiatal csapatnak nagy szüksége lesz az ő tapasztalatára és tudására.”
Hornyák Zsolt kiemelte, nem volt elégedett a második félidővel, de a cserék sokat lendítettek a játékukon.
Örülök a győzelemnek, nem egyszerű a Vidi ellen 3-0-ra nyerni, még ha átépülőben is van a fehérvári csapat. A második félidő elejével nem voltam elégedett, ellenfelünk visszajött a meccsbe, de aztán a cseréink jól szálltak be és eldöntötték az összecsapást. Az átmenetek során sok hibát követtünk el, a passzpontosságunkkal is voltak problémák. A sikernek örülök, de elégedettebb vagyok az eredménnyel, mint a mutatott játékkal.
A Győr megszerezte első sikerét az NB I jelenleg futó idényében, ennek áldozata a Paks volt. Bognár György szerint nem csapatszinten jöttek a problémák, hanem egyénileg.
„A mérkőzés előtt attól tartottam, nem lesz ritmusa a játékunknak a háromhetes kihagyás miatt, ez be is következett, de érdekes módon nem a csapatjátékban. Sok egyéni hiba volt, tompák, pontatlanok voltunk, helyezkedési hibákat követtünk el. Becsületesen küzdöttek a srácok, mentek, csak koncentráció nélkül. Az első félidőben jobban játszott az ETO, párszor megkontráztak bennünket, gólokat is rúgtak. A második játékrészben pedig, ahogy csak tudtak, időt húztak, ezt jól csinálták, én is ezt csináltam volna. A cseréinktől nem kaptunk sok pluszt, nem jutottunk el a kapuig, nem tudtunk gólhelyzeteket kialakítani. Nem volt átütőerő a játékunkban, így próbáltuk átrúgni a középpályát, építkezni, érvényesülni, de ma az sem működött. A jövő héten rendezzük a sorokat.”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)