nb1.hu

Böde szimpatikusan nyilatkozott a kupadöntőbe jutás után

A Zalaegerszeg játékosa visszatérő gondról beszélt.

A Paks 2-1-re verte a Zalaegerszeget kedden, ezzel idén is döntőt játszhat a Magyar Kupában. A mérkőzésen a paksiak második gólját a csereként beszálló Böde Dániel szerezte.

Böde a csere cseréje volt, így is ő döntötte el a továbbjutást, ismét döntős a Paks

A meccs után Böde sportszerűen elismerte, hogy szerencséjük is volt. Míg Szendrei Norbert arról beszélt az M4 Sportnak, hogy nem először kaptak már gólt pontrúgásból.

Böde Dániel: „Mondhatjuk, hogy álomszerűen alakul ez a szezon. Hozzá kell tennem, hogy a mai meccshez kellett a szerencse is. Szokták mondani, hogy lövésből lesz a gól. Vállalkoztam, szerencsére jól pattant meg, így a hálóba került a labda. A bajnokságban még nem vertük meg a Zalaegerszeget, háromból egyszer sem sikerült. Az élet adott még egy lehetőséget, és most éltünk vele. A gyermekeim nagyon örülnek a gólomnak. A nagyobbik fiam már az első döntőn is ott volt, de a kislánynak újdonság lesz ez a kupadöntő. Nagyon örülök, hogy kint tudnak lenni a meccseken, meg annak is, hogy a kupadöntőn is ott lesznek.” (M4 Sport)

Szendrei Norbert:Ez a szerencsétlenség egész évben jellemző ránk. Mindig a végén kapunk gólt vagy olyan szituációkból, amikből nem kellene. A VAR-szituációtól messze voltam. Bíztam benne, hogy tizenegyes lesz, és hosszabbításra tudjuk menteni a meccset. Szerintem a második félidőben jól játszottunk, próbáltuk a paksiakat benyomni. Megtettünk mindent a továbbjutásért, de későn jött a gól. Megint pontrúgásból kaptunk gólt, pedig foglalkozunk ezzel. Sokkal jobban kell figyelni ilyen szituációknál. Ez a harmadik évem Zalaegerszegen. Egyszer megnyertük a kupát, most elődöntőig jutottunk, ez mindenképp nagy teljesítmény. Nyilván most is szerettünk volna bejutni a döntőbe, de ez nem sikerült. Van következő cél, hétvégén a Kecskemétet meg kell verni. Benn kell maradnunk, mert annál sokkal jobb csapat vagyunk, mint hogy kiessünk.” (M4 Sport)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC