nb1.hu

Bemutatkoztak a Honvéd vezetői, az NB I-ről és az új vezetőedző kinevezéséről is szó volt

Új játéksítlus, sok munka és visszajutás a cél Kispesten. A vezetők azt is elárulták, mikorra várható az új vezetőedző kinevezése.

Egy nappal azután, hogy a Budapest Honvéd bejelentette az új tulajdonos, az ARAGO-SPORT Kft. kispesti színrelépését, a klub új vezetése kötetlen beszélgetésre hívta a sajtó képviselőit. Egy, a magyar labdarúgók körében is népszerű belvárosi étteremben kerül sor a találkozóra, amelyen a XIX. kerületi klub részéről jelen voltak Fórizs Sándor sportigazgató, Gránicz János, az Arago ügyvezetője és Séllei Árpád, a Honvéd FC Kft. új ügyvezetője.

Nagyon rossz hírrel indult az új korszak Kispesten

Nem időrendi, inkább fontossági sorrendben haladva, a Diósgyőrből már ismert új tulajdonost képviselő Gránicz elárulta: „Hosszú időszakot zártunk le, több mint fél éve mentek a tárgyalások.” Fontos momentum volt, amikor – nem elírás – megőrizte NB II-es tagságát a csapat. A szerződést a vezető elmondása szerint augusztus 14-én írták alá, a korábbi tulajdonosokkal jó viszony alakult ki. Az Arago feladata, hogy biztosítsa az anyagi hátteret, amihez minden remény szerint megfelelő minőségű szakmai munka fog párosulni. A keret erősítésére is mutatkozik szándék a tulajdonosi kör részéről, akik remélik, hogy minél előbb visszajut az első osztályba a csapat. Gránicz János úgy fogalmazott, hogy akár már jövőre.

Honvéd: tulajdonosváltás után edzőváltás

Fórizs Sándor sportigazgató először kitért Csertői Aurél vezetőedző távozásának körülményeire. Mint mondta, nem egyezik a játékról alkotott filozófiája Csertőivel. Fórizs egy sokat futó, elöl gyors befejező emberekre épülő, agresszívan letámadó csapatot szeretne viszontlátni a pályán. De mint mondta, nem csak a játékfelfogást illetően gondolkodik máshogy, mint a távozó vezetőedző. Az új stílusra csatlakozva az esetleges erősítések is szóba kerültek. Itt Fórizs megjegyezte, hogy nem befejező csatárban, hanem inkább szélső igazolásában gondolkodnak Benczenleitner Barna és Branko Pauljevics mellé. De a szakember azt is megjegyzete, hogy lehetnek távozók, akiket pótolni kell majd. Fórizs a szurkolóktól is türelmet kért, mert az új játékra való átállás nem fog egyik napról a másikra menni.

A vezetőedző kérdésére visszatérve Fórizs Sándor elmondta, hogy az Ajka elleni vasárnapi bajnokin a Djordje Kamber, Paulik István páros fogja irányítani a csapatot. Az új vezetőedző kilétét legkorábabn hétfőn fedhetik fel.

Olyan stábot akarok összerakni, akik azon dolgoznak, hogy a Honvéd minél sikeresebb legyen. Az az elvárásom, hogy többet dolgozzanak, mint én

– jelentette ki Fórizs, majd hozzátette, hogy természetesen a játékosoktól is ezt a hozzáállást szeretné.

A klub új ügyvezetője, a korábban Szombathelyen is dolgozó Séllei Árpád annyit mondott, hogy örült az új kihívásnak. „Tudom, hogy itt nagyok az elvárások. Reggeltől estig dolgozni fogunk azért, hogy a Honvédot visszajuttassuk az NB I-be.”

Az idei Merkantil Liga küzdelmeit egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel kezdő Honvéd az utolsó helyen álló, egy ponttal rendelkező Ajkát fogadja vasárnap este a Bozsik Arénában.

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC