nb1.hu

Sokba kerültek az egyéni hibák: simán kikapott a magyar válogatott

Legközelebb novemberben lép pályára nemzeti együttesünk.

A magyar női U17-es válogatott 4-1-es vereséggel zárta szerdán a Belgium elleni felkészülési mérkőzést szerdán.

A szünetben a belgák 2-0-ra vezettek, majd a 83. percben már 4-0 állt az eredményjelzőn, de Gyurátz Eszter fejesével legalább a szépítés összejött a mieinknek. Érdekesség, hogy vasárnap is összecsapott egymással a két gárda, akkor Belgium 2-1-re nyert.

Makrai László az mlsz.hu-nak adott értékelésében többek között az egyéni hibákra is kitért.

„A szerdai találkozó teljesen más volt, mint a vasárnapi, a második mérkőzésen a belga csapat teljesen átalakult kerettel állt ki ellenünk. A találkozón a védekezés részében próbáltunk stabilak lenni, egyéni hibákból csúsztak be a gólok. Messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le az eredményekből, már csak azért sem, mert az első közös táborunkon vagyunk túl, a tesztelés időszakában a játékosok kipróbálására helyeztük a hangsúlyt. Folyamatosan figyeljük a játékosokat, és a tapasztalatok alapján döntjük el, hogy kikre számítunk majd az Eb-selejtezőkön” – mondta a szövetségi edző.

Novemberben Svájccal vív két felkészülési meccset a magyar válogatott.

Belgium-Magyarország 4-1 (2-0)
Magyarország: Galambvári Olívia (Hollósi Eszter, 70.) – Veres Stefánia, Gyurátz Eszter, Árvay Sára, Tóth Adél (Licskai Léna, 46.) – Vadász Lara, Érsek Eszter – Oleksza Korina (Bíró Blanka, 46.), Kovács Petra (Farkas Panna, 70.), Perjési Lilla (Tóth Ramóna, 80.) – Pethe Olivia

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC