A tolnaiaknál lassan túlkínálat lesz támadókból.
Mint azt az Újpest-Paks mérkőzés után az NB1.hu már jelezte, Bartosz Grzelak, a lila-fehérek vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón honlapunk kérdésére válaszolva megjegyezte, hogy neki is szüksége lenne olyan típusú erőcsatárokra, amilyenekkel a Paks rendelkezik. Ez érthető, különösen, ha Böde Dánielre gondolunk.
Pakson viszont lassan túlkínálat alakulhat ki támadók terén. Ádám Martin azóta már visszatért, és nemrég jeleztük, hogy Könyves Norbert is csatlakozhat hozzá, miután közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasassal.
Emellett a korábban gólkirályi címet szerző Hahn János is visszatérhet a sérüléséből, amely miatt az őszi szezonban egyetlen bajnoki mérkőzésen sem léphetett pályára. Hahn még a júliusi Larnaca elleni Konferencialiga-selejtezőn szenvedett súlyos sérülést.
Mindezek miatt nehéz helyzetbe kerülhet Tóth Barna. A 29 éves támadó hasonló adottságokkal rendelkezik, mint Böde és Ádám. Viszont a posztján Könyves is bevethető, aki ráadásul gyorsabb is nála.
Tóth neve azonban felmerült az Újpest vezetőedzőjével folytatott beszélgetésünkben is és azóta is téma a liláknál. A támadót 2027 nyaráig köti szerződés a tolnai klubhoz, az értékét pedig a Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli.