nb1.hu

„Annyit kínáltak, hogy majd hanyatt estem” – a magyar kapitány nem akarja cserben hagyni a válogatottat

A nemzeti együttes csapatkapitányáról, Szoboszlai Dominikről is szót ejtett.

Marco Rossi tagadja, hogy az elmúlt hónapokban akár egyszer is eszébe jutott volna a lemondás gondolata, és azt a szóbeszédet is badarságnak tartja, hogy megromlott volna a viszonya Szoboszlai Dominikkel, a válogatott csapatkapitányával. Az Indexnek adott interjúra még a keddi kerethirdetés előtt került sor, akkor még nem tudtuk, hogy Gulácsi Péter idén már nem játszik a nemzeti együttesben.

„Ha én döntöm el, hogy menjek vagy maradjak, akkor nem szeretnék olyankor lelépni, amikor leszálló ágba került a csapat, amikor nincs a csúcson. Mert ne szépítsük, most nem vagyunk a csúcson. És nem akarom cserben hagyni a válogatottat. Különben is, 2025 végéig szól a szerződésem, a világbajnoki selejtezők végéig.”

A magyar kapitány a nemzeti együttes jelenlegi helyzetéről is beszélt.

„Szerintem most jobb a helyzet, mint pár éve volt. Csak éppen vissza kéne zökkennünk a rendes kerékvágásba. A régi szerény, alázatos attitűdbe, sokkal inkább csapatként kell működnünk, mint működtünk az utóbbi hónapokban. És igen, realistábbnak is kell lennünk, de a lényeg a csapatszellem. Németország és Hollandia ellen védekezned kell, akár akarsz, akár nem, mert ezek erősebb csapatok, mint mi. És ha erősebbek, akkor többet lesz náluk a labda, többet támadnak, mint mi.”

Marco Rossit több klubcsapat is szerette volna leigazolni.

„Nem is egy. Sokkal, de sokkal magasabb fizetésért, mint amennyit most keresek a válogatottnál. Legyünk konkrétak: kétszer is visszautasítottam, hogy egyáltalán leüljek tárgyalni egy Premier League-klub tulajdonosával. Nem egy azerbajdzsáni, hanem egy angol PL-klub tulajdonosával. El sem mentem a találkozóra. Sőt, a második esetben már az összeget is említették, amitől majd hanyatt estem, de akkor sem mentem el. És akkor még nem is említettem a szaúdi és az emírségekből érkező ajánlatokat.”

Annyit kínáltak, hogy még a gyerekeimnek sem kellett volna dolgozniuk életük végéig, ha aláírok. Nekem azonban itt a helyem, a magyar válogatottnál!

A magyar szövetségi kapitány Szoboszlai Dominikről is szót ejtett.

„Dominik az Eb-selejtezők nagy részén döntő szerepet játszott, de nem várhatjuk el tőle, hogy mindig úgy játsszon, mint ahogy Montenegró ellen játszott. Látni kell, hogy a nemzeti együttesben nincsenek olyan képességű társai, mint a klubjában. És az is lehet, hogy mostanában nem olyan látványos és eredményes a játéka, mint például tavaly volt, de minden számszerűsíthető paraméterben, mint amilyen például a futásmennyiség és gyorsaság, ő a legjobb a válogatottban. Idén is, amikor állítólag halványabb!”

Idén eddig rúgott egy gólt a BL-ben, az utolsó mérkőzést leszámítva végigjátszotta a Liverpool valamennyi meccsét a Premier League-ben. Oké, szombaton kihagyott egy ordító gólhelyzetet a Wolverhampton ellen. Ennyi. Szeretnék három-négy olyan játékost a válogatottban, mint amilyen Szoboszlai. Mostani formájában. Akkor nem lennének gondjaink.

A magyar válogatott legközelebb október 11-én, Hollandia ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC