Nem vált valósággá Révész Attila jóslata.
Nem bírt egymással a Kisvárda és a Vasas a 2025-ös NB II-es szezon első fordulójának utolsó mérkőzésén. A hazaiaknak több lehetőségük volt, de a vendégek előtt is adódtak nagy gólszerzési esélyek. Révész Attila meccs előtti, határozott jóslata végül nem vált valóra.
Biztos győzelem…
Érdekes felvezetése volt a rangadónak. Révész Attila, a Kisvárda sportigazgató-vezetőedzője határozottan kijelentette a klubhonlapnak adott interjújában, hogy megverik a Vasast. Hozzátette, amióta Kisvárdán van, soha nem sikerült még ennyire jól a felkészülésük. A másik oldalon Pintér Attila vezetőedző arról nyilatkozott, hogy még nem vett részt olyan felkészülésen, amelyet ennyire befolyásolt volna a betegséghullám.
Nem nehéz kitalálni, hogy Révész – hírolvasó emberként is – pontosan tisztában volt azzal, milyen nehézségekkel küszködtek az elmúlt hetekben a piros-kékek, akik ezt egy pillanatra sem próbálták eltitkolni vagy letagadni. Ezért is mondta azt Révész, hogy a második félidőre is – amikorra a Vasas feltételezése szerint elkezdhet fáradni – nagyon jó és erős játékosokat tud becserélni.
Révész magabiztos, Pintér elmondta, mi vár a Vasasra nélküle
Hazai nyomás
A Kisvárda viszont nem várt a vagány, domináns játékkal a meccs hajrájáig; már a kezdés után igyekezett ráerőltetni az akaratát a Vasasra. Ez sikerült is a hazaiaknak, a játékukból csupán a gól hiányzott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kiss Ágoston, a Vasas kapusa vagy remekül védett, vagy szerencséje is volt.
A Vasas a félidő közepére lett bátrabb. Előbb Tóth Milán Radó András beadása után sarkalhatott volna gólt, majd a 33. percben egy kontra végén Radó András vette észre Tóthot, de rosszul passzolt. A védőről lepattanó labdát Pintér Filip átvétel után 20 méterről fölé lőtte. Két perccel később Otigbának is adódott egy lehetőség, de 15 méteres lövése védőről szögletre pattant.
A félidő vége ismét a hazaiaké volt: a 44. percben Szpaszics fejesét bravúrral védte Kiss.
A színvonal nem volt élvonalbeli – pedig a Kisvárda és a Vasas vezetői a nyáron a rajt előtt egyértelművé tették, hogy céljuk a feljutás –, de voltak helyzetek, küzdelem, és a pályán lévők közül senki sem alibizett.
Hasonló második félidő
A szünetben egy csere történt: a vendégeknél Pintér Filipet Molnár Csaba váltotta. A második félidő azonban ugyanúgy kezdődött, mint az első. A hazaiak voltak kezdeményezőbbek és veszélyesebbek, Molnár Gábor kétszer, Mesanovic pedig egyszer szerezhetett volna gólt.
Az angyalföldiek ugyanúgy, ahogyan az első játékrészben, nagyjából 20 perc elteltével adtak életjelet magukról. Radó a kapuba is betalált, de lesről.
A 67. percben Pintér Attila reklamált, lehet, hogy volt is oka rá. Molnár Csaba próbálta megkerülni Chlumeckyt, majd találkozott a könyökével. Az egyik legjobb, ha nem a legjobb magyar bíró, Berke Balázs és csapata szerint viszont nem történt szabálytalanság.
A hajrát hatalmas Vasas-helyzet vezette fel, de Kapornai egy beívelés után néhány lépésre a kaputól nem találta el a labdát. Egy perccel később a túloldalon Jovcs elérte a labdát, de négy méterről fölé lőtt.
A hektikus felkészülés után a Vasas örülhet jobban a döntetlennek.
És persze a második helyezett Kozármisleny és az éllovas Kazincbarcika is.
KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 0–0
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1400 néző. Vezette: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Rózsa Dávid)
KISVÁRDA: Popovics – Jovicic, Matic, Chlumecky, Soltész I. – Cipetic, Bíró B. (Szőr, 75.), Soltész D., Mesanovic – Szpaszics (Matanovics, 75.), Molnár G. (Gyurkó, 82.). Megbízott vezetőedző: Révész Attila
VASAS: Kiss Á. – Baráth (Pávkovics, 63.), Otigba, Iyinbor – Berecz Zs. (Kapornai, 63.), Urblík J., Cseke B., Doktorics – Tóth M. (Zimonyi, 86.), Pintér F. (Molnár Cs., a szünetben), Radó. Vezetőedző: Pintér Attila
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. Kazincbarcika | 16 | 9 | 4 | 3 | 35–16 | +19 | 31 |
2. Kozármisleny | 16 | 8 | 6 | 2 | 27–17 | +10 | 30 |
3. Kisvárda | 16 | 8 | 3 | 5 | 27–24 | +3 | 27 |
4. Vasas FC | 16 | 8 | 2 | 6 | 25–21 | +4 | 26 |
5. Szentlőrinc SE | 16 | 7 | 4 | 5 | 20–17 | +3 | 25 |
6. Budafoki MTE | 16 | 6 | 6 | 4 | 24–26 | –2 | 24 |
7. Szeged-Csanád Grosics Akadémia | 16 | 5 | 7 | 4 | 18–15 | +3 | 22 |
8. BVSC-Zugló | 16 | 5 | 7 | 4 | 13–14 | –1 | 22 |
9. Gyirmót FC Győr | 16 | 6 | 3 | 7 | 28–27 | +1 | 21 |
10. Soroksár SC | 16 | 6 | 3 | 7 | 21–22 | –1 | 21 |
11. Mezőkövesd | 16 | 5 | 4 | 7 | 23–23 | 0 | 19 |
12. Csákvár | 16 | 5 | 4 | 7 | 21–26 | –5 | 19 |
13. FC Ajka | 16 | 4 | 6 | 6 | 20–25 | –5 | 18 |
14. Békéscsaba | 16 | 4 | 5 | 7 | 14–17 | –3 | 17 |
15. Tatabánya | 16 | 4 | 2 | 10 | 14–29 | –15 | 14 |
16. Budapest Honvéd | 16 | 3 | 4 | 9 | 15–26 | –11 | 13 |