nb1.hu

A Szpari tulajdonosa sértőnek találja távozó játékosuk nyilatkozatát

Révész Bálint szerint nem igaz, amit Gengeliczki Gergő mondott a távozása kapcsán.

Sértőnek találja a Nyíregyházáról Sényőre igazoló Gengeliczki Gergő nyilatkozatát előbbi klub tulajdonosa, Révész Bálint. A 31 éves védő a csakfoci.hu-nak adott interjújában beszélt a Szparitól való távozásáról, amelynek körülményeit ő maga méltatlannak találja.

„A téli szünetben minden előzmény nélkül telefonon közölték, hogy nem számolnak velem. Ennél talán többet érdemeltem volna, hiszen lejátszottam a Szpariban 160 meccset és szereztem két NB II-es bajnoki címet” – fogalmazott Gengeliczki, hozzátéve hogy Révész Bálint, akinek „sokat köszönhet, mindig nagyon korrektül állt hozzá”.

Révész Bálintot ugyanakkor nem hatották meg a személyére vonatkozó kedves szavak. A Spartacus tulajdonosa ugyancsak az interjút közlő portál hasábjain reagált a korábbi játékosa által elmondottakra.

„Klubunk meglepődve szembesült a játékos által közöltekkel, hiszen a Nyíregyháza Spartacus FC mindvégig korrekten járt el Gengeliczki Gergővel szemben. Már decemberben személyesen egyeztetett vele a klub vezetése, hangsúlyozom, hogy személyesen, hiszen ez nálunk minden játékos kapcsán alapvetés. Azon a megbeszélésen őszintén tájékoztattuk a helyzetéről. Elmondtuk neki, hogy a vezetőedző erősítést szeretne a védelem közepére, így kevés esélye marad arra, hogy tavasszal az NB I-es csapatban szerepelhessen” – fogalmazott Révész.

„Egyik opcióként felajánlottuk neki, hogy a minimális játéklehetőség tudomásul vétele mellett is nyugodtan edzhet tavasszal is az első kerettel, ha ő maradni szeretne, ezzel párhuzamosan azt is felvázoltuk neki, hogy a nyárig szóló szerződésének lejártát követően a klubnál dolgozhat, és nálunk kezdheti el az edzői karrierjét vagy az NB III-as klubnál játékosként, a fiatalok mellett afféle mentorként is számítanánk rá. Mivel tudtunk arról, hogy komoly érdeklődés van iránta NB II-es csapatoktól, így abban is igyekeztünk volna segíteni, hogy a több játéklehetőség érdekében zökkenőmentesen klubot válthasson – azt az ígéretet ebben az esetben is felkínáltuk neki, hogy amint befejezi a pályafutását, számítunk rá szakemberként. Én személy szerint anyagilag is korrekten kezeltem a játékos ügyét és az elválást, így sajnálom, ahogyan a játékos megítélésem szerint sértően nyilvánult meg klubunkról a távozása kapcsán” – mondta.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC