nb1.hu

A Spurs edzője szereti az európai focit, és korábbi edzőjét, Puskás Ferencet méltatta

A Tottenham Hotspur a Ferencváros vendége lesz csütörtökön az Európa-liga főtáblájának 2. fordulójában. Az angol klub is megtartotta a Groupama Arénában ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját. Ange Postecoglou arról is szót ejtett, hogy milyen emlékei vannak korábbi vezetőedzőjéről, Puskás Ferencről, akinek a játékosa volt Melbourne-ben, ráadásul együtt nyertek NSL Kupát 1990-ben, és bajnokságot egy évre rá.

„Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy három évet együtt tölthettem egy olyan kiváló emberrel, mint Puskás Ferenc. Mert ő nemcsak remek focista, hanem kiváló ember is volt, hálával tudok csak visszagondolni arra, hogy vele dolgozhattam, emberileg is felnéztem rá.”

Visszagondolni is hihetetlen, hogy a világ egyik legjobb focistájával dolgozhattam. Nagy szerepe volt abban, hogy olyan edzővé és emberré váltam, amilyenné.

A mérkőzésről elmondta: kihívás lesz számukra.

„Mint minden idegenben játszott mérkőzés. Jó hangulatra számítok, tudjuk, hogyan támogatják a Fradi szurkolói a csapatot. Mi pedig nagyon szeretjük az európai focit.”

„A Tottenham volt az egyik kedvenc csapatom” – az FTC edzője a jó eredmény elérésére törekszik

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC