nb1.hu

A bajnoki éllovas edzője gratulált az őket kiejtő kiesőjelöltnek – reakciók

Tímár Krisztián ismét csapata harcosságát emelte ki.

A második mérkőzésig kellett várni a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meglepetésére. Az NB I-ben a kiesés ellen küzdő Nyíregyháza hazai pályán 1-0-ra verte, és ezzel kiejtette a sorozatból a bajnoki éllovas Puskás Akadémia csapatát.

A találkozó után a nyírségiek vezetőedzője, Tímár Krisztián a hétvégi bajnokijuk után ismét kiemelte a csapat harcosságát. Felcsúti részről Hornyák Zsolt tömören értékelt, és gratulált az ellenfélnek.

Magyar Kupa: a léc is kibabrált a Puskás Akadémiával a Szpari otthonában

Reakciók

Tímár Krisztián (Nyíregyháza): Ahogy a mérkőzés előtt is mondtuk, nem feltartott kezekkel léptünk pályára. Tudtunk azoknak lehetőséget adni, akik kevesebbet szerepeltek a közelmúltban, de mindenki extra motivált volt. Nagyon harcosak voltunk, fegyelmezettek voltunk, és egy szép góllal úgy érzem megérdemelten jutottunk tovább.

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): Egy rögzített szituáció után gólt kaptunk, és utána nagyon jól védekezett a Nyíregyháza. Kétszer a kapufát találtuk, voltak helyzeteink, de nem sikerült ma gólt lőni. Mostantól a hétvégi bajnokira koncentrálunk, gratulálok a hazaiaknak a továbbjutáshoz!

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC