nb1.hu

22 perc után véget ért az Újpest NB II-es bajnokija

A játékvezető az első félidőben, 9–0-s vezetésnél vetett véget a mérkőzésnek.

Mindössze 22 percig tartott a női NB II Keleti csoportját veretlenül vezető Újpest mérkőzése az FC Hatvan vendégeként. A hazaiak betegségek miatt csak hét játékossal tudtak kiállni, s a játékvezető az első félidő derekán, 9–0-s újpesti előnynél véget vetett a mérkőzésnek. Oláh Adrienn hatszor, Katona Vanda kétszer, Dencz Orsolya egyszer volt eredményes.

„Ehhez nem tudok sok mindent hozzáfűzni. Az az igazság, hogy, az ember holtig tanul. Ilyenben még nem volt részem. Ezzel nem tudunk mit csinálni. Sajnálom a hazai csapatot, hogy ennyi betege van és, hogy így kiállt, de ennek így nincs szakmai értéke. El vagyok keseredve. Kellett volna a mérkőzés és szeretem a győzelmet, de csak úgy, ha megdolgozunk érte, ezért nem kellett. Ez burleszkbe illő jelenet” – fogalmazott Oroszi Sándor vezetőedző.

Az Újpest továbbra is vezeti a bajnokságot, míg a hatvaniak a tabella utolsó helyén állnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC