Ultras: egy film a generációváltásról

Megvettek kilóra Maradonával.

Forrás: Netflix

Őszintén bevallva nem vagyok egy nagy film-gourmet. Napi szinten nem követem követem a filmekkel kapcsolatos híreket, nem nézem az Oscar-gálát és távol álljon tőlem, hogy megpróbáljak egy filmet a művészeti értéke alapján megítélni.

Ennek ellenére van egy olyan téma, amiből szinte az összes filmet láttam, ezek a szurkolókról szóló alkotások. Az olyan alapművek mellett, mint a Futball Faktor vagy az Ultrá, az olyan filmeket is megrögzötten vadásztam, amiben csak érintőlegesen foglalkoznak a témával, mint például a szerb skinheadekről szóló Sisanje.

Március 20-át ezért már nagyon vártam, mert egy újabb, ultrákról szóló film vállt hozzáférhetővé a Netflixen. A streaming szolgáltató eddig is híres volt a minőségi mozgóképekről, elég csak a Stranger Thingsre vagy a Vajákra gondolni. A léc tehát magasra volt téve, nagyon kíváncsi voltam, hogyan nyúlnak egy olyan témához, amit kívülről-belülről ismerek.

Amikor elindult a film, egy nagyon fontos szöveg jelent meg a képernyőn. A történet Nápolyban játszódik és a készítők már az elején tisztázzák, hogy a nápolyi ultrák semmilyen szinten nem vettek részt a film elkészítésében. Ez két szempontból is nagyon fontos.

 

Ultras | The Francesco Lettieri film | Official Teaser | Netflix

Naples. At almost fifty years old Sandro is the leader of the Apache, a group of ultras with whom he has spent his whole life at the stadium: a life of viole...

 

Egyrészt egy hatalmas terhet levettek a saját vállukról. Nem kérhető számon rajtuk, hogy nem mutatják be hitelesen a szurkolói-szubkultúra világát, hiszen ez csak a környezetet adja meg a meséjükhöz. Amennyire külsősként belelátnak ebbe a világba a készítők, azt jól adták vissza, a film hangulata kiváló.

Másrészt, mivel az ultrák világa egy rettentően zárt világ, ami rettentő ritkán enged ki információkat. Külsősként beférkőzni szinte lehetetlen, így csak az tudja igazán, hogy mi folyik a hétköznapokon és a hétvégéken, aki benne él. Hatalmas arcvesztés lett volna a nápolyi ultráknak, vagy bármelyik csoportnak, ha hivatalosan is a film mellé állnak, amit kategorikusan el is utasítottak, tették mindezt nagyon helyesen.

Mivel Nápolyról van szó, ezért kihagyhatatlan volt a meccs elején Maradona, itt kicsit úgy éreztem, hogy az elején meg akarnak venni kilóra, amit valamennyire sikerült is elérniük, de igyekeztem helyén kezelni a dolgokat. Nápolyba még sajnos nem volt szerencsém eljutni, viszont Olaszország más részein már jártam, így valamennyire még ismerősnek is éreztem a helyszíneket.

A történetre nem szeretnék sok szót vesztegetni, mert nem váltja meg a világot, de nem is célja a filmnek. Viszont egy kifejezetten érdekes témával foglalkozik, amellyel eddig egyetlen, a témáról szóló film sem értekezett, a generációváltásról. 

Minden csoport életében eljön az az idő, amikor az alapítók vagy a nagy öregek már nem tudnak olyan hőfokon égni, mint a fénykorukban, viszont erre a fiatalok most is képesek. A hatalomátvétel történhet békés úton, vagy erőszakos módon.

Összességében nem igazán tudok egyelőre ítéletet mondani a filmről, mivel eddig csak egyszer láttam. Ez a szám valószínűleg rohamosan növekedni fog az elkövetkezendő napokban és hetekben, mivel a koronavírusra való tekintettel, nem igazán hagyom el a lakást. Az az egy biztos, hogy egyelőre nem tekintek úgy erre a filmre, mint egy alapmű, viszont idővel ez is változhat. Mindenképpen ajánlom mindenki figyelmébe, mert érdemes megnézni, ráadásul valamennyire enyhíteni is tudja a meccsek hiánya okozta űrt az emberben.

Legfrissebb híreink